BODZABÉL

Illusztrálta: Kürti Andrea / Tudta, de aztán elfejtette? S egyszerre vágyik rá, hogy megneszelje, átérezze, bekószálja. Akkor vegye kézbe, adja máséba ezt a könyvet, mert ez nemcsak egy kiváló gyermekvers-kötet, hanem akkurátus természetrajz, színpompás atlasz, anyagismereti szótár a gyermek-lélek vadszürke és vizes, napsárga és sebesen guruló univerzumához. Soraiban, árnyalataiban ott van minden összetevő, alkatrész, rugó, érzés és gondolat, egyszersmind: tollak, tüskék, csillagok, üvegszilánkok és konzervdobozok, karton, zokni, almahéj, bágyadt plüsskutya és nyolc habókos zebrapinty, fényreszelék, fellegsavó, rojt meg bojt, sírás, döbbenet, vad kacagás. Plusz a milliárd további, szintén nélkülözhetetlen alkotóelem. És akkor a láthatatlan dolgokról még nem is esett szó… László Noémi legújabb gyermekvers-kötetének címe: Bodzabél. Nem evidens. Már nagyobb egysége – értsd: maga a bodza – is a rendszertani besorolás „megvezető” kategóriájának díszpéldánya. A bodza fa. De nem tisztességes fa, pl. nem lehet belőle deszkát fűrészelni, még tűzre se jó. Akkor olyan faszerű izé, bokor. Cserje? A bodza virág. Meg bogyó, azaz termés. Íz a szörpben, lekvárban. Gyermekkor. Hát a bele? Talán a gyermekek tudják, nekik való. Puha, szivacsszerű anyag az ágak belsejében. Ha felforrósított dróttal kipiszkálják, az üreges botból a lányok bodzasípot, a fiúk bodzapuskát csinálnak. Galacsint tömnek bele, vagy teleszívják vízzel, lövöldözik, locsolják a lányokat. Vagy fordítva, a fiúk sípot és a lányok puskát. A lányok locsolják, lövöldözik a fiúkat? Viszont laboratóriumokban is használják, többek közt a villamos tér kísérleti megjelenítésében, vagy mikroszkóp alatti metszéseknél, mint beágyazó anyag. Akkor mégsem egyszerű. Hanem bonyolult. És ez csak egyetlen gondolattársítás László Noémi Bodzabél című gyermekverskötete címadó verse kapcsán. Van lehetőség még pár tucatra. A könyvben pedig van közel száz vers, az megszorozva pár tucattal… Az eredmény végtelen számú lehetőség a játékra, vagyis a jó gyermekvers elsődleges ismertetője. László Noémi pedig jó gyermekverset ír. Játszik a térben, a konyhától a kisszobáig, az időben, napszaktól évszakig, a világ minden apró és hatalmas alkotó elemével, a bodzabéltől a tó tükrét bénító jégpáncélig. Legszívesebben a szavakkal. „Reggel, este, reggel, este,/ nem kérte, nem is kereste/ ezt a telés-múlást senki.// Harang kongja, inga lengi,/ hozza eső, viszi szél:/ forgunk, mint a bodzabél.” Ahogy Lackfi János írta róla: ő egy „árgus, mindent lát és megmutat, minden rosszalkodást és jókodást felsorol, még arról is tud, ami ki se derült, szivárgó befőttekről és elgörbült esernyőcsúcsokról. Meg főleg belelát a szegény gyerekbe, a büdös kölökbe, aki megint magára marad a rázúduló szavak esőjében. Belelát és kilát belőle. Hallja, hogy ez a gyerek mamlasz, kajla, lakli, pernahajder, akasztófáravaló, kupcihér és gézengúz. Ilyet, ugye nem mondanak, csak gyerekre. Csak felnőttek. Ez a versíró megtalálja a legjobb kilátást a gyerekből, és CD-re vesz minden litániát, és letölti és kiprinteli, szépen körbemakramézza és kihímezi, és ikebanázza és szudokuzza, sző belőle színes szavas rongyszőnyeget”. Szóval László Noémi – ebben a kötetben is – tudja, amit (csak) minden gyermek: hogy az olvadás az, amikor a télből letörik egy darab (Olvadás), a szivárvány violaszárnyak, keszkenők, sötétedő zsindelytetők elegye (Szivárvány), a só a paradicsom, az uborka és a vajas kenyér igazi íze (Só), az ezermester kőből, sárból, gyapjúból, bőrből, fából, faggyúbóé fabrikál, meg gyöngyvászonból és sárgarézből (Ezermester), meg hogy ahová a vadszürke és vizes fájdalomgolyó gurul – ott nyilván sírni volna jó (Üveggolyók). Ilyen egyszerű ez. Ilyen bonyolult. A verseskötet kiemelt vonzerejét jelentik Kürti Andrea színes, izgalmas, vonzó és továbbgondolásra ösztönző illusztrációi. A könyv művészi képi világa kiválóan alkalmas arra, hogy a gyermekek képzeletében a lap síkjából kiemelkedő, „háromdimenziós képként” jelenítsék meg a verseket, azok sz