BÍBORSZÍN

Leírás

Alice Walker 1982-ben megjelent Pulitzer-díjas (Steven Spielberg által 1987-ben először megfilmesített, majd később az ő producersége alatt létrejött azonos című musicalfilm) levélregényének üzenete időn és téren átívelő. A túlélés legelemibb, örök érvényű szabályára tanítja meg az olvasót: soha ne add fel!A történet főhőse, az amerikai gettó patriarchális, szexista szabályainak fogságában vergődő Celie a kiúttalanságból kezdetben a spiritualitás világában próbál megnyugvást és feloldozást keresni. Az események sodrában azonban két szeretett nő hatására fokozatosan felismeri az egyház fehér férfiak által uralt álszent, képmutató világát. Ráébred, hogy az emberi lét értelmét nem kizárólag a túlvilágban, hanem esetleg a jelenben is érdemes megtalálni. Celie emberi, női, szexuális és kreatív öntudatra ébredése izgalmas és megrázó olvasmány. Walker klasszikusa biztos iránytűt ad mindazok kezébe, akik úgy érzik, hogy reménytelennek tűnő helyzetükből nem találják a kiutat. A mű először 1987-ben Kedves Jóisten címen jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,91 € ÁFA-t tartalmazza

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

DINOSZAURUSZ-KALANDOK – PÖRGESS ÉS JÁTSSZ

raktáron

16,70 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

KARÁCSONYI KALANDOK – NAGY MATRICÁKKAL – FEJLESZTŐFÜZET 2+

raktáron

3,88 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

PANNON LITERATÚRA KFT

AZ EMBER A FELLEGVÁRBAN (ÚJ BORÍTÓ!)

raktáron

12,46 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DICK, PHILIP K.

Kiadó

AGAVE KÖNYVEK KFT.

SO NOT MEANT TO BE – MÉGIS EGYMÁSNAK TEREMTVE?

raktáron

19,50 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

QUINN, MEGHAN

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BÍBORSZÍN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5