BEZÁRTSÁGÉLMÉNY ÉS ALKOTÓI SZABADSÁG

Molnár Ildikó e könyv megírása kapcsán arra vállalkozott, hogy kritikai pályaképet nyújtson Jancsó Elemér erdélyi irodalomtörténész (1905–1971) sokoldalú munkásságról. Jancsót a két világháború közötti bezártságélmény voltaképpen nem fosztotta meg az alkotói szabadság lehetőségétől: a korszakban ugyanis nyíltan lehetett beszélni a kisebbségi sors emberhez méltatlan voltáról, korántsem belenyugvással, hanem a változtatás akaratával, a kisebbségi társadalom demokratikus önszervezésének útjait-módjait keresve. A feldolgozott anyag nagy idősávot fog át: figyelemmel kíséri a magyar irodalomnak mind az 1918 előtti, mind az 1918 utáni intézménytörténetét. Mindkettőt az erdélyi tudományosság szemszögéből. Hiszen Jancsó az előbbi korszaknak kutatója, az utóbbinak pedig cselekvő részese volt. Jancsó Elemér korokhoz kötött és korokon túlmutató hagyatékának itt olvasható feltárása és elemző értékelése hozzájárul a két világháború közötti kisebbségi létviszonyok megértéséhez és egyben egy tudománytörténeti adósságot is törleszt.