BEYOND THE STORY – A BTS TÍZÉVES TÖRTÉNETE

Leírás

AZ ELSŐ HIVATALOS KÖNYV — amely a BTS tizedik születésnapjára jelenik meg, olyan történetekkel, amelyek túlmutatnak azon, ami már tudható a BTS-ről, köztük korábban nem látott fotókkal, videók QR kódjaival és minden információval az albumokról.A BTS 2013. június 13-án kilépett a nagyvilágba, és most, 2023 júniusában a tizedik évfordulóját ünnepli. Azóta ikonikus, nemzetközi előadókká váltak és a csúcsra jutottak, ebben a jelentőségteljes pillanatban az első hivatalos könyvben visszatekintenek az idáig vezető eseményekre. Ennek során a BTS tovább táplálja a fényesebb napokhoz vezető erőt, és újabb lépést tesz meg az úton, amelyen senki más nem járt előtte.A BTS eddigi utazásának személyes, színfalak mögötti történeteit interjúkon és Kang Myengseok – aki a több médiafelületen írt a K-popról és a koreai popkultúráról – több mint három éven át írt mélyreható riportjain keresztül meséli el. Hét – kronológiai sorrendbe rendezett – fejezetben, a BTS debütálását megelőző időktől kezdve a jelenig, a tagok friss hangja és véleménye egymással harmóniában mesél el egy őszinte, élettel teli és intenzív történetet. A kamera és külsőségek nélkül lefolytatott személyes interjúkban több szempontból mutatják be zenei útjukat és beszélnek annak jelentőségéről.A könyvet a BTS tagjait egyenként és művészként bemutató portrék nyitják meg, és számos művészi fotó, a korábbi albumok dallistái és több mint 330 QR kód található benne. A BTS digitális előadóként az interneten keresztül kommunikált a világgal, és ez a könyv lehetővé teszi az olvasók számára, hogy azonnal hozzáférjenek az előzetesekhez, zenei videókhoz és egyéb online tartalmakhoz, amelyek elmélyítik a BTS-sztori kulcsmomentumainak megértését. A főbb mérföldköveket tartalmazó idővonallal kiegészülve a BEYOND THE STORY lenyűgöző archívum — valóban mindent tartalmaz a BTS-ről, egyetlen kötetben.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

38,90  ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

TÖBBET ÉSSZEL, MINT ERŐVEL – PÁSZTOHY PANKA RAJZAIVAL

raktáron

4,17  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÓRICZ ZSIGMOND

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

WEDNESDAY – AZ ELSŐ ÉVAD REGÉNYES TÖRTÉNETE (ÉLDEKORÁLT)

raktáron

19,42  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MEJIA, TEHLOR KAY

Kiadó

CARTA TEEN KIADÓ

PEGGY ÉS A SZEX

raktáron

9,28  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

H., ADRIANNA

Kiadó

NOVUM PUBLISHING GMBH

AZ ÉN MEDITERRÁN KONYHÁM – AZ ÉLET NEM “CSAK” HABOSTORTA!

raktáron

20,77  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NÁRAY TAMÁS

Kiadó

BOOOK KIADÓ KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BEYOND THE STORY – A BTS TÍZÉVES TÖRTÉNETE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5