Helytartó
ÉS ELJÖTT AZ ANGYAL 6,92  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
A FRANCIA ASSZONY
A FRANCIA ASSZONY 5,64  ÁFA-t tartalmazza

BESZÉDES ISTVÁN LEGSZEBB VERSEI

Leírás

Válogatta és az utószót írta: Fekete J. József.Beszédes István József Attila-díjas költő, prózaíró, drámaszerző, műfordító a vajdasági Zentán született 1961-ben. Az Új Symphosion szerkesztője volt 1989 között, alapító főszerkesztője az 1999-ben indult zEtna irodalmi portálnak, illetve könyvkiadónak. Négy verseskötet (Kívánja-e a pirosat?, Újvidék, 1988; Égvizi séta, déli tükör, Zenta, 1997; Messziről Androméda, Zenta, 2007; Magritte-sziget, Zenta, 2013), egy verses gyermekdráma-kötet (Rozsdaszín, Zenta, 2006), és a kisprózákat tartalmazó Napkitörés (Zenta, 2008) szerzője.Beszédes István költészetében autonóm mivolta folytán minden kötete központi helyet foglal el. Úgy érzem, most sikerült egy olyan gyűjteményt összeállítani, amely rámutat azokra az eddig rejtve maradt tematikus összefüggésekre, amelyek összekapcsolják az egymástól elhatárolódni tűnő, kötetekben megtestesülő alkotói koncepciókat. (Fekete J. József)

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

5,52  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

Ó, ÉN ÉDES HAZÁM, TE JÓ MAGYARORSZÁG – VÁLOGATÁS BALASSI BÁLINT ÉNEKEIBŐL –

raktáron

13,02  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MAGYAR EGYETEMI KIADÓ KFT

PRAETORIÁNUSOK

raktáron

18,34  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DE, LA BÉDOYERE GUY

Kiadó

PEKO KIADÓ

MIRE MEGSZÜLETTÜNK

raktáron

10,64  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JOLSVAI ANDRÁS-FÁBRI PÉTER

Kiadó

KALLIGRAM KÖNYVKIADÓ

EGY ÉV A TÁNYÉROMON ÉS AMIT MÉG KIFŐZTEM

raktáron

19,52  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TUCCI, STANLEY

Kiadó

HVG KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BESZÉDES ISTVÁN LEGSZEBB VERSEI” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5