BERLIN ANGYALAI

Leírás

Fordulatos, szívszorító és magával ragadó regény bátorságról, helytállásról és a múlttal való könyörtelenül őszinte szembenézésről. Berlin csendes villanegyedében, egy félreeső kert magasra nőtt bokrainak rejtekében fájdalmas emlékeket őriz egy omladozó ház. Egy családét, akiket megfosztottak otthonuktól, majd életüktől is. És egy nőét, aki a ház üres szobáit járta, és akinek volt bátorsága, hogy farkasszemet nézzen a gonosszal, amely megváltoztatta a történelem folyását…Németország, 1940. Heinrich Himmler titkárnője, Magda Aderbach nappal az SS vezetőjének ügyeit intézi, éjszakánként pedig az ellenállás röplapjait terjeszti, és üldözötteket kísér biztonságos menedékhelyre. A „végleges megoldás” titkos terveit előző főnökének, a gyáriparos Walther Tiedemann-nak, a zsidó munkásokat mentő hálózat fejének adja át. Mindketten halálos veszélyben élik kettős életüket. Minderre kétségkívül fény derül előbb-utóbb, de addig Magdának mindenáron meg kell védenie a nácik ellen harcoló titkos szerelmét, Christophot is.Negyven évvel később Magda unokája, Nina egy kelet-berlini gyárban szórja szét a maga készítette röpcédulákat. Amikor megpróbál átjutni Nyugat-Berlinbe, a Stasi börtönébe kerül. Másfél év múlva, 1989 novemberében, a fal leomlása után, zakatoló szívvel indul végre Nyugatra felkutatni a rejtélyes házat, amelynek képét még kislánykorában találta meg egy szekrény mélyén. A homályos eredetű rajz elviszi őt a múlt romjai közé, ahonnan nagyanyja valaha menekült. Amikor végre rátalál az elhagyatott Tornyos házra, felnyitja az elfeledni kívánt történet ajtaját is. A feltáruló titkok mindent megváltoztatnak: a múltat, a jelent s a jövőt is…

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,78  ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

DEEP END

raktáron

16,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HAZELWOOD, ALI

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

TITKOS MANGÁS NAPLÓM (TOLLAL)

raktáron

14,01  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

ANANÁSZ UTCA

raktáron

13,52  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JACKSON, JENNY

Kiadó

CENTRAL KÖNYVEK

HARCOK ÉS SZERELMEK

raktáron

8,22  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DEÁK GÉZA

Kiadó

HOLNAP MAGAZIN

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BERLIN ANGYALAI” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5