BELSŐ UTAZÁS SZANDRÁVAL

Leírás

"Szandra belső utazásokról szóló könyve, akár a saját, akár mások utazásáról ír, a SZERETET KÖNYVE. Saját sorsával példát mutat, megerősítést, és hozzá azt az érzést: „Nem vagy egyedül!”Sokszor érezhetjük azt, hogy bizonyos gondokkal magunkra hagyatva kínlódunk, senki nem ért meg – Szandra könyvét olvasva rájöhetünk, ez bizony másoknak is ismerős érzés lehet…… tehát mégsem vagyunk egyedül, mégis van, lehet olyan, aki igazán megért.2020-ban, mikor Brandon Bays Belső utazás című könyvét elolvastam, kerestem az interneten olyan valakit, aki talán foglalkozik ezzel Magyarországon. Akkor, csak a különböző honlapokat nézve éreztem Szandrával valami közöset. Nagyon örülök, hogy nyílttá tette a saját élettörténetét, mert így sokkal könnyebb volt megnyílni neki.Szandra mély szeretettel oldja a hozzá fordulók rossz érzéseit, sokféle módszerrel segít. Könyvének második része így már nem csak róla szól, hanem azokról is, akik hozzájárultak, hogy nála tett utazásukat Szandra megörökíthesse. Ezek a történetek változatos formában, különböző szempontokból mutatják be az élet nehézségeit – mégis bíztató üzenettel zárulnak.„Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét!” – Szandra ezt a régi, közhelynek ható mondást igazi tartalommal tölti meg."

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,03  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

LA HISTORIA DE LA CONSTRUCCIÓN DEL PARLAMENTO (SPANYOL NYELVŰ)

raktáron

6,15  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA

PROMÉTHEUSZ ÉS PANDÓRA SZELENCÉJE (KÉPREGÉNY)

raktáron

12,80  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FERRY, LUC

Kiadó

LINGEA KFT.

EZEREGY NAGYSZERŰ ÖTLET – AUTIZMUSSAL ÉLŐ VAGY ASPERGER-SZINDRÓMÁS GYEREKEK NEVE

raktáron

15,36  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NOTBOHM, ELLEN-ZYSK, VERONICA

Kiadó

AKADÉMIAI KIADÓ ZRT.

A SZEDERINDA SZEME

raktáron

1,28  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KEMSEI ISTVÁN

Kiadó

ORPHEUSZ KIADÓI KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BELSŐ UTAZÁS SZANDRÁVAL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5