BARNI, A SZUPERHŐS

Leírás

"Nappal Arnold, azaz Arni egyszerűen csak Arni. De ha lemegy a nap, átváltozik Barnivá, a szuperhőssé, aki nem fél senkitől és semmitől. Éjjelente felveszi a Barni-jelmezt, kezébe szorítja nagyapa zsebóráját, és ecsetjével meg egy vödör barna festékkel hőstetteket hajt végre. Például lefesti a fakunyhóját leromboló nagyfiúk biciklijét. Közben össze-összetalálkozik nemrég elhunyt nagypapájával, aki magányosan üldögél egy kövön, és tanácsokkal látja el a sok problémával küzdő kisfiút. És mindeközben Arni (vagy Barni?) nagyszerű barátokra is szert tesz. A mély együttérzéssel megírt norvég gyerekregény merész témákhoz nyúl, például a gyászhoz vagy a gyerekkori traumák sorához (rivalizálás, beilleszkedési nehézségek, zsarnokoskodás és erőszak, megfélemlítés, fenyegetés és fenyegetettség…), s mégis kedves, humoros és szórakoztató könyv marad. A gyász és a barátság témáját nem didaktikusan (!) feldolgozó, a fantasztikumot és a realitást kellőképpen elegyítő gyermek- és ifjúsági művek egyik legkiemelkedőbb kortárs darabja. A könyv nagyon jó kritikákat kapott már 2013-as norvég megjelenésekor is. Számos kisebb-nagyobb irodalmi díj után 2014-ben elnyerte az Északi Tanács Gyermek- és Ifjúsági Irodalmi Díját, azaz a „kis Nobel-díjat”."

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,75  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

DISNEY – SORSFORDÍTÓ TÖRTÉNETEK – VÁR RÁM A FÖLD

raktáron

13,86  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BRASWELL, LIZ

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

PT.BOROS M.Ü.BOR SZŐLŐ12*36

raktáron

0,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

370622

Kiadó

QX-IMPEX KFT

AZ ÖTÖDIK SALLY – ÖTÖDIK, JAVÍTOTT KIADÁS

raktáron

16,68  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KEYES, DANIEL

Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

AZ ARAB KIRÁLYSÁGA

raktáron

18,36  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BROWN, BORSA

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BARNI, A SZUPERHŐS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5