BARÁTOD – CARTER

Leírás

Barátok vagyunk.Csak barátok. De tényleg…Arizona Turner negyedik óta a legjobb barátom.Akkor is az volt, amikor éppen „utáltuk” egymást.Az első csókokon, az első randikon, az első csalódásokon át támogattuk egymást.(Még az egyetemeink is pár perc távolságra voltak egymástól…)Annyi éven át – mondjon bárki bármit –sose léptük át azt a bizonyos határt.Nem is gondoltam rá. Nem akartam rá gondolni.Ám egy éjszaka minden megváltozott.Legalábbis mindennek meg kellett volna változnia…Barátok vagyunk. Csak barátok.Mondogatom, amíg ki nem derül, tényleg „csak” a legjobb barátom-e…Üde, szívderítő olvasmány tavaszi töltekezéshez, nyári strandoláshoz,őszi lazuláshoz és téli kuckózáshoz.Szurkolj te is a bimbózó románc hőseinek!„A történetetek során gyakran tapsoltam örömömben, és hangosan felnevettem,de volt, amikor összeszorult a szívem. Nagyon jókat szórakoztam a leveleken,e-maileken, üzeneteken. Gyakran fülig ért a szám.” – Naiva, moly.hu„Szexi, édes és olyan kedves, rögtön beleszerettem – minden nő hozzá hasonlójó természetű férfit szeretne a valódi életben. Arizonát is szerettem.A cselekmény vicces, érdekes, a szexi jelenetek pedig… hűha!” – Lidiaooo, amazonSzereted az érzéki, de tartalmas könyveket?Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!16 éves kortól ajánljuk!

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,75 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KARRIER ÉS CSALÁD

raktáron

33,27 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GOLDIN, CLAUDIA

Kiadó

HVG KÖNYVEK

A MÉLYSÉGBŐL KIÁLTOK – DEPRESSZIÓ, ÖNGYILKOSSÁG ÉS KÁBÍTÓSZER A SERDÜLŐKORBAN

raktáron

4,09 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RANSCHBURG JENŐ

Kiadó

SAXUM KIADÓ

41 NAP, 9 ÓRA, 42 PERC

raktáron

11,07 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOURNE, BRIANNA

Kiadó

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ

JÓGA BUDÁN – HAICH ERZSÉBET ÉS SELVARAJAN YESUDIAN REGÉNYES TÖRTÉNETE

raktáron

12,81 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KERTÉSZ EDINA

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BARÁTOD – CARTER” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5