A 21. század embere komoly számítástechnikai tudásanyaggal bír, az emberi szervezet működéséről szerzett ismeretei azonban legtöbbször szegényesek. Orvosi tevékenységem során az utóbbi években az okozta a legnagyobb problémát a konzultációk alkalmával, hogy a betegeim az interneten talált, gyakran tudományos alapokat nélkülöző ismeretekből indultak ki, azokra építettek.Csakhogy a világhálón összeszedett ťinformációmorzsákŤ összegyúrása általában nem vezet sikerhez, gyógyuláshoz, inkább szorongást és bizonytalanságot vált ki, nemegyszer félrevezeti a pácienseket, sőt esetenként veszélyes is, mert az ott olvasható adatok igazságtartalma sokszor csekély.Dr. Tamássy KláraAz elismert belgyógyászgasztroenterológus könyvének középpontjában a manapság egyre gyakoribb ételallergiák és bélrendszeri megbetegedések állnak, mint például a tejcukor-érzékenység, lisztérzékenység, epekövesség vagy reflux. A bél körüli barangolás során hasznos életmódtanácsokat kaphatunk, és a szerző beavat bennünket abba, hogyan élhetünk együtt az emésztőrendszeri betegségünkkel, hogyan kerülhetjük el a bajt, vagy ha ez lehetséges miképpen lábalhatunk ki belőle egy tudatosabb szintre emelt, valamint egészségesebb táplálkozással. Az elméleti ismereteket Radnóti Blanka grafikus színes és szemléletes ábrái gazdagítják.
THE EMPEROR - SHE WAS ALWAYS HIS DESTINY
15,92 € ÁFA-t tartalmazza
VIHARJELZÉS - SKANDINÁV KRIMIK
14,06 € ÁFA-t tartalmazza
BARANGOLÁS A BÉL KÖRÜL
Leírás
Kategóriák: TÁRSADALOMTUD. PSZICHOLÓGIA
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
10,51 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
16
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„BARANGOLÁS A BÉL KÖRÜL” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.