BANÁN ÉS KUTYA

„Németh Gábor Dávid első kötete egy újrakockázott, újraszínezett világba visz. Tudja és hirdeti: a lényeg ott kezdődik, ahol „túl enyhe minden kifejezés”. Alá kell hát merülni: megvizsgálni szót, képkockát, látszatot. Mindent, aminek más bedől. Mert a költő nem dől (be).A Banán és kutya megmozgatja a síkokat. Erős, emlékezetes beköszönés. Nem használja a régi kódokat. De azért ismeri. Átdereng rajta a reflektált élet (szöveg)öröme. És ez nem kevés. A látás és látszás feszültsége mozgatja a verseket, a testben és testen keresztül való létezés határhelyzetei, jelenlét és hiány (egymást nem kizáró) kettőse. És a nyelvben megszülető önészlelés, önszínlelés nyughatatlansága. NGD sokat tud irodalom, színház és zene metszéspontjairól, s ez szövegein is meglátszik. A félreértett, elcsúszott és elfojtott mondatok mögötti tájakat, ritmusokat kutatja, a valóság érzékelésének fluid, minduntalan átalakuló természetét. Ezen a könyvön látni: írója jól ismeri az (irodalom)elmélet és a progresszív szépirodalom hagyományait. Szereti őket játékba hozni, egymásra vetíteni. Kórház, hordágy, félemelet, lépcsők, fürdőkád és a tükör: megannyi átmeneti tér sorjázik itt, ahol az én újrarendezi, újracímkézi önmagát. Folyamatos átfordulásról tudósít ez a kötet, ahol a (fog)nyomok, a színek, formák és bizonyítékok időlegesen tudnak csak nyugvóponttá válni. Ebben a mozgó labirintusban pedig jó elveszni, bolyongani és utazni: hosszabb időre is.” Deres Kornélia„Mint egy regény: két szálon induló, majd összefutó történet, plasztikus jellemek, pontos megfigyelések. Középpont a szégyen. Szégyenérzet műtét előtt, szégyenérzet a szerelmi kapcsolatban, a kettős magányban, szégyen a test, szégyen a lélek. Szégyen az emberi halandóság. Halmozódnak egymásra a versek. Három ciklus rakódik le szépen, logikusan: egy „én” ciklus, egy „ő” ciklus, egy „te” ciklus. És aztán a negyedik ciklusban ezt az egész halmot felgyújtja a halál. Átforrósítja, hamuvá teszi, meghaladja. Egy hideg kapcsolat hideg elemzéséből visszaható hatállyal tragikus, nagy szerelmet csinál. Egy szép verseskönyvből megrázó rekviemet.” Kemény István