BALOGVILÁG. RIPORTREGÉNY

Leírás

"Én nyolcéves voltam, amikor apám lelépett. És anyám meg teljes letargiába esett. Hát én onnantól kezdtem el koraérett lenni ugyebár. Én már nyolcévesen megcsináltam a magam pénzét. Lehet, hogy rendőrségi ügy lett belőle, nem érdekelt, de megvolt a pénzem. Amikor eltörtem a kezem, gipszbe' mentem ki a Tescóhoz. Akkor jöttem rá, ha megsajnálnak, még többet adnak. És amikor már semmi baja nem volt a kezemnek, akkor is bekötöttem, és úgy álltam ki. Szakadt volt a cipőm orra, tehát már hápogott, és ilyen rövid, koszos gatyába mentem ki, és egy kicsit koszosabb pólóba. És ott volt az egyetlen olyan ember, akit soha nem felejtek el életemben. Jött, és kérdezte, hogy "mi van fiacskám, nincsenek szüleid?". Mondom, de, csak apám elhagyott, anyám ki van idegileg, és így őszintén elmondtam mindent. Nem tűnt olyan jómódúnak, deszkás cipő, rövid gatya, sima póló. Kocsija oké, terepjáró volt, azt tudom, márkát már nem. És akkor mondta, hogy gyere be! És úgy kezdtük, hogy elsőnek a ruhaosztályra, megnézték a feleségével a méretemet, és csak dobálták be a cuccokat a kosárba. Nem is nézte az árakat, levette a két legdrágább cipőt, ami tök jól nézett ki, és azokat is bedobta. Utána mentünk a kajasorokhoz, de nekem akkor már a pofámról sült a bőr, tényleg. Mondom úristen! Ennyit kifizetni! Volt ugye az a nagy erős tescós szatyor, az a fehér, abból ötöt televásároltak nekem. És akkor hazáig elvitt, és mondta, hogy nyugodtan hívjuk, ha bármi van, szívesen segít. Aztán anyám el is bőgte magát. És vele nem is találkoztam soha többet, de őt úgy soha nem felejtettem el."Pasqualetti Ilona 1963-ban született Nagykanizsán. Egyetemi tanulmányait az ELTE Társadalomtudományi Kar szociológia és kulturális antropológia szakán végezte. A marginális élethelyzetben élő emberek életvitelét, túlélési stratégiáit, az életben maradásért folytatott napi küzdelmeit vizsgálja. A Balogvilág az első megjelent munkája, ami nyolcévi kutatómunka eredménye.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,75  ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SEBZETT SZÍVVEL – ÉLFESTETT

raktáron

17,68  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HOLMES, K. M.

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

HANGULATOK

raktáron

3,08  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SONKOLY ÉVA

Kiadó

TREPE SECURITY /PÁPAI DEZSŐ/

BIOLÓGIA ÉRTHETŐEN (KÖZÉPISKOLÁSOKNAK)

raktáron

21,05  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

HVG KIADÓ ZRT.

TRAUMÁM TÖRTÉNETE – EGY GYÓGYÍTÓ ÉLETÚT

raktáron

16,97  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LEVINE, PETER A.

Kiadó

OPEN BOOKS

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BALOGVILÁG. RIPORTREGÉNY” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5