Nem akar ez a könyv túristavezető lenni. Ilyen könyvünk van már a Balatonról, még pedig kitűnő. Itt csak az általános tudnivalókat, érdekességeket olvashatjuk, s az olvasottak arra is valók, hogy az igazi tartalmas lelkű Balaton-kedvelők tovább is gondolkozzanak s igazi gyönyörűségük legyen benne, amikor ráismernek a könyvben elmondottakra. Az érdeklődés ébrentartására és az olvasás megkönnyítésére, mintegy pihentetőül kis eseményeket, kalandokat is beleszőttem. Persze a nagyképűek, látva a könyvet, azt fogják mondani, hogy lám, a professzor úr megint regényt írt. Ezeknek azt mondanám, hogy próbálja meg, írjon ő egy regényt, meglássuk ki olvassa el? Mert képtelenek a nagyképűséget feladni. Csak olyant írnak, amiből az tűnik ki, hogy bámuljatok, ilyen nagy tudós vagyok én! Mindenki elnyom egy titkos ásítást, aztán egymás közt mindenesetre azt fogják mondani, hogy igazán nagy tudós ez a Nagyképű úr, mert ha nem ezt mondanák, akkor azt hihetné a másik, hogy nem értette meg, amit a Nagyképű úr mondott. Pedig igazán nem értett belőle egy kukkot sem. Csak néhány egyenes jellemű, és őszinte beszédű rendesen hölgy szokta nyíltan megmondani, hogy Nagyképű úr nagy tudós lehet, de ne nekünk beszéljen, hanem a többi tudósnak, mert mi elalszunk rajta!Talán érdemes is leírni egy idealizmussal tele, lelkes hazafinak és a tudományért lelkesülő magyar embernek az életét. Mert ennek az életnek története rámutat arra, hogy az ilyen idealizmussal telt léleknek legnehezebb küzdelmeit az irigység és féltékenység okozza. Magyar tudósnak lenni hálátlan és nehéz feladat. Kevesen vagyunk, s nincs kifejlődve igazi, elfogulatlan kritika. Azok vannak többségben, akik a tudományt csak érvényesülés okából művelik, s ezek csak egymást dicsérik, de minden mást seppegve, súgva-búgva lekritizálnak, mert különben saját középszerű tehetségtelenségük nagyon is világosra kerül. Az ilyen tudósok klikkje szinte áttörhetetlen akadálya minden igazi haladásnak és fejlődésnek. A nyugati, nagy nemzetek közt ez nem így van. Ott igen sok az igazi, lelkes tudós, és ezek tárgyilagos bírálattal ellenőrzik a tudományos munkát, és így tisztább légkör alakul ki. Ott sem minden fenékig tejföl, ott is van irigység, féltékenység, rosszakarat, de mégsem annyi, mint nálunk. részlet Cholnoky Jenő Önéletírásából
BALATON – VESZPRÉM
Leírás
Kategóriák: EGYÉB
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
10,64 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
19
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
EGY VILÁGRASZÓLÓ TÖRTÉNET – AZ 1956-OS MAGYAR MENEKÜLTVÁLSÁG KÉZIKÖNYVE
Értékelés: 0 / 5
raktáron
13,11 € ÁFA-t tartalmazza
KOCKACUKOR LOVASSULI – MÓKÁS, A SZELEBURDI CSIKÓ
Értékelés: 0 / 5
raktáron
12,48 € ÁFA-t tartalmazza
A GEBEI – EGY BOLOND MAGYAR, AKI JÉGBE KARCOLTA ÉLETÉT
Értékelés: 0 / 5
raktáron
16,69 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„BALATON – VESZPRÉM” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.