BAKU

Leírás

Azerbajdzsán csoda szép és érdekes ország – és sok minden köti össze régiónkkal, Kelet-Közép-­Európával. Fővárosa, Baku mintegy 150 éve a fotóművészek érdeklődésének fókuszában áll. A Kelet és Nyugat metszéspontjában álló várost valamennyien a saját perspektívájukból szemlélik. Minden fotóművész kísérletet tesz a képzeletében élő Baku felfedezésére, hogy aztán a fényképein keresztül a többi ember elé tárhassa, amit sikerült megörökítenie belőle.Baku a fotóművészek lencséjének tükrében újraszületik és újra felfedezésre kerül. Ahány látószög, annyi arcát mutatja a város a különböző építészeti alkotásokat, parkokat, utcákat és tereket ábrázoló fényképeken.Konkoly-Thege György magyar és Farid Mammadov fiatal azeri fotóművész saját különleges Baku-­élményét igyekszik átadni számos eredeti hangulatú művészi fotográfián keresztül.Ez az első alkalom, hogy csokorba szedjük és közreadjuk a világ egyik legszebb városáról, az azeri fővárosról, Bakuról készített fotóik egy részét ebben az albumban. Reményeink szerint e fényképek felidézik majd a Bakuhoz fűződő emlékeket mindazokban, akik már jártak az országunkban, míg a többiekben felébred a vágy, hogy Azerbajdzsánt is felvegyék a bakancslistájukra.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,14  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

AZ ISTENI MÁTRIX – HÍD IDŐ, TÉR, CSODÁK ÉS HIEDELMEK KÖZÖTT

raktáron

11,17  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BRADEN, GREGG

Kiadó

BIOENERGETIC KIADÓ KFT.

MONDATTANI ELEMZÉSEK

raktáron

4,76  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CS. NAGY LAJOS

Kiadó

TINTA KÖNYVKIADÓ KFT.

JONATÁN, A KAMION – KERÉK MESÉK

raktáron

9,77  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MECHLER ANNA

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

A POKOL ANGYALA – SONNY BARGER ÉLETE ÉS A HELL’S ANGELS MOTOROSKLUB TÖRTÉNETE

raktáron

15,16  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BARGER, SONNY RALPH – ZIMMERMAN, KENT –

Kiadó

TRUBADÚR KÖNYVEK KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BAKU” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5