AZ UTOLSÓ ÓRÁK PÁRIZSBAN

Leírás

Párizs, 1944. Élise Chevalier tudja, mit jelent szeretni… és gyűlölni. Vőlegényét, az ifjú francia katonát, a Maginot-vonalnál ölték meg a németek. Az ellenséggel egy városban élve Élise kénytelen jó mélyre eltemetni a lelkében dúló dühödt indulatot. Ám egy idő után úgy érzi, nem nézheti tétlenül mások szenvedését.Ugyanitt, ugyanekkor Sébastian Kleinhaus már alig ismer magára. Négy éve viseli a Harmadik Birodalom hadseregének egyenruháját, amelyet megvet, egy olyan háborúban, amelyben nem hisz, és kétségbeesve keresi a kiutat ebből a csapdahelyzetből.Egy francia ellenálló és egy német katona. Egy nő és egy férfi. Akik egymásba szeretnek. Bretagne, 1963. A tizennyolc éves Joséphine Chevalier előhúzza az anyja ágya alatt lapuló bőröndöt, és az abban rejlő titok alapjaiban forgatja fel az életét. Mindenáron ki akarja deríteni az igazságot, ezért Párizsba utazik, ahol megismeri egy tiltott szerelem történetét, amely a világháború idején a szabadságáért küzdő városban szökkent szárba. A felszabadulás előtti utolsó, lopott órák története ez, meg az aljas árulásé, amely egyszer s mindenkorra megváltoztatta két fiatal életét.A nagy sikerű Míg Párizs aludt című könyv szerzőjének új regénye háborúról és megtorlásról, szerelemről és elválásról, szeretetről és megbocsátásról.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,02  ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A HISTORY OF HUNGARIAN FOLK MUSIC

raktáron

13,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KATALIN PAKSA

Kiadó

BALASSI KIADÓ KFT.

ÉDES ANNA – OSIRIS DIÁKKÖNYVTÁR

raktáron

5,51  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

Kiadó

OSIRIS KIADÓ

KÉK RÓZSA

raktáron

5,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOGNÁR STEFÁNIA

Kiadó

IRODALMI RÁDIÓ

ROMANTIKA VÖRÖSMARTY MIHÁLY NÉHÁNY DRÁMÁJÁBAN

raktáron

4,36  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BAKONYI ISTVÁN

Kiadó

HUNGAROVOX BT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„AZ UTOLSÓ ÓRÁK PÁRIZSBAN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5