AZ ŐZ

Leírás

Graff Angéla és Encsy Eszter élete és sorsa oly szorosan tartozik össze, akár a nappal és az éjszaka – s ők ketten éppen ennyire ellentétei is egymásnak. Komor korban töltik együtt gyermekéveiket, amelynek sötétségéről Angéla mit sem tud, s amely örökre feketére festi Eszter lelkét. Angéla gondtalan áhítattal mosolyog a hajnali fénybe, miközben széthulló családja életük romjait menekíti, Eszter pedig tehetetlen irigységgel zokog, amiért nem láthatja szenvedni ezt az ártatlan angyalt.Évekkel később találkoznak ismét, a kapocs kettejük között egy férfi – férj és szerető. Eszter ünnepelt színésznő, mégis boldogtalan: a lelkében izzó démoni gyűlölet lassan elpusztít mindent, ami boldoggá tehetné. Angéla örök gyermek, fogalma sincs a körülötte munkáló gyilkos indulatokról, emésztő szenvedélyekről. Nem sejti, hogy akiket a legjobban szeret, háta mögött megcsalják, élete fölforgatására készülnek.Az őz egy szerelmi háromszög és egy élethosszig tartó, engesztelhetetlen bosszú kegyetlen története. Szabó Magda magával ragadó, kíméletlen regénye méltán tette egy csapásra híressé és elismertté szerzőjét: több mint húsz nyelvre fordították le, és máig sem veszített elementáris erejéből.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,21 € ÁFA-t tartalmazza

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

AZ ÁTMENETI FELESÉG – WINDSOR TESTVÉREK – ÉLFESTETT

raktáron

16,59 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MAURA, CATHARINA

Kiadó

LIBRI KÖNYVKIADÓ

HARRY POTTER ÉS A FŐNIX RENDJE (V.) – KÖTÖTT

raktáron

19,33 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ROWLING, J.K.

Kiadó

ANIMUS

A FUGGEREK – CSÁSZÁRI ÉS KIRÁLYI BANKÁROK

raktáron

15,23 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

OGGER, GUNTER

Kiadó

LAZI KIADÓ

TÖRTÉNELEM MUNKAFÜZET 6. – INTERAKTÍV 3D ANIMÁCIÓKKAL

raktáron

7,70 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MS-2861U

Kiadó

MOZAIK KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„AZ ŐZ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5