A nyilas-uralom idején játszódó történetben amelyből Fábri Zoltán rendezésében nagyszerű film is készült egy négyfős baráti társaság szokásához híven összegyűlik egy kis esti borozgatásra, eszmecserére.Aznap a társaság ötfősre bővül, és az apró-cseprő napi ügyek megbeszélése mellett egy komoly filozofikus kérdés is terítékre kerül: ha maguk dönthetnének arról, hogy haláluk után egy gazdag, ám kegyetlen és zsarnoki uralkodó vagy egy megalázott, megnyomorított, de tiszta lelkiismeretű rabszolga testében születhetnének újra, vajon melyik mellett tennék le a voksukat? A kérdés még hazatérésük után is foglalkoztatja őket, és sorsuk úgy alakul, hogy hamarosan valóban választaniuk kell a tiszta lelkiismeret és a szabadság között, méghozzá úgy, hogy az előbbi a halált, utóbbi pedig a megalázottságot jelenti. Vajon tiszta szívvel meghalni, vagy a mások iránt már korábban vállalt felelősség miatt megtörten tovább élni a nehezebb vállalás?Vajon mi hasonló helyzetben hogyan cselekednénk? Hiszen mindannyian oda vagyunk kötözve más emberek életéhez, és nem dönthetünk szívünk szerint! Amikor feltörte az ötödik pecsétet, az oltár alatt azoknak a lelkét láttam, akiket az Isten szaváért és tanúságtételükért öltek meg.Jel 6.9
BERCI VILÁGBAJNOK LESZ - BARÁTOM, BERCI 3.
3,30 € ÁFA-t tartalmazza
BARÁTAIM, A JÁRMŰVEK 7. - ÉPÍTSÜNK AUTÓT!
2,20 € ÁFA-t tartalmazza
AZ ÖTÖDIK PECSÉT
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
9,14 € ÁFA-t tartalmazza
10
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
SEGÍTSÉG, ÉRTEM A KUTYÁMAT! – MÁR TUDOK OLVASNI 3. SZINT
Értékelés: 0 / 5
raktáron
6,94 € ÁFA-t tartalmazza
NYELV-MENTŐ – SZÓKINCSBŐVÍTŐ FELADATGYŰJTEMÉNY A MAGYAR NYELV SZÓLÁSAIBÓL
Értékelés: 0 / 5
raktáron
8,35 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„AZ ÖTÖDIK PECSÉT” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.