AZ OSZMÁN BIRODALOM DIADALA ÉS BUKÁSA

Leírás

Paul Kennedy nevezetes könyve, A nagyhatalmak tündöklése és bukása, egyszerű képletbe foglalja a mindenkori birodalmak sorsát: gazdasági erejük révén bekövetkező felemelkedésük, egyre növekvő hódítási igyekezetük, katonai erővel megvalósított terjeszkedésük, majd törvényszerű bukásuk történetét, mely utóbbit éppen ennek az erőnek a túlbecsülése, a birodalmi túlterjeszkedés – Kennedy szavaival az imperial overstretch – okozza. Ez jelzi törekvéseik határát, ez lesz ambícióik félreismert záloga és pusztulásuk kiszámítható pályája.A birodalmakat bemutató sorozatunk eddig megjelent kötetei a brit, az amerikai, a német és az orosz-szovjet birodalom útját mutatták be. Az elemzések tanúsága szerint a birodalmak széthullását nemcsak a Paul Kennedy által felállított képlet tényezői okozzák, hanem az anyanyelvi öntudat és a nemzeti gondolkodás erősödése, a birodalmakban összezárt különféle etnikumok eltérő növekedése ugyancsak erősen befolyásolják. Az oszmán birodalom bemutatása is világossá teszi, hogy az egyes birodalmak egymástól igen eltérő módon építkeztek, összekovácsolásuk célja, eszköztára, módszertana más-más taktikát vagy stratégiát követett. Végzetüket nem csupán katonai ambícióik gyengülő gazdasági alapja hozta el, hanem – főként a 19. században – a „lágyabb” változók előtörése, nyelv, vallás, szokásrend, életstílus, a gondolkodási normák széttartása, a nemzeti ábrándok erősödése, a nemzeti eszmélés szellői és viharai is.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

22,55  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

FIRE IN YOU – BENNED LOBOG A TŰZ

raktáron

14,09  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ARMENTROUT, JENNIFER L.

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

A KUTYA IS EMBER!

raktáron

11,32  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MICI, GAAL

Kiadó

CSIMOTA KIADÓ

A FOTOGRÁFUSLÁNY

raktáron

9,80  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KERTÉSZ EDINA

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„AZ OSZMÁN BIRODALOM DIADALA ÉS BUKÁSA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5