A könyv különleges utazásra invitálja az Olvasót a világ harminchét városának hatvannégy zsinagógájába. Ezen az izgalmas felfedezőúton sok mindent megtudhat a sokszor igen egzotikus vidékek történelméről, megismerheti a zsinagógák történetét, az ott élő zsidóság múltját és jelenét. A gazdag képanyag segítségével szebbnél szebb zsinagógákba nyerhet bepillantást. A történelmi és kulturális tények mellett számos olyan érdekességről is olvashat, amelyekről korábban talán nem is hallott.Megtudhatja például*Oliver Cromwell angol államférfiról, hogy támogatta a zsidók visszaérkezését Angliába,*Camille Pissarro francia impresszionista festőről, hogy St. Thomas szigetén született és a zsidó közösség tagja volt,*Albert Einsteinről, hogy 1933-ban levélben kérte Mustafa Kemal Atatürköt, hogy német zsidó tudósokat fogadjon be Törökországba,*dr. Ho Feng-Shanról, hogy 1938 és 1940 között bécsi kínai konzulként több ezer vízumot adott a nácik elől menekülő zsidóknak,* sőt, arra is választ kaphat, miért van vékony homokréteggel fedve néhány szefárd zsinagóga padlózata
ÉGBŐL POTTYANT GYEREKEK TANÍTÓMESTEREK
8,95 € ÁFA-t tartalmazza
A SZERETET LÉLEGZETE
11,30 € ÁFA-t tartalmazza
AZ ÖRÖM FÉNYEI – ZSINAGÓGÁK VONZÁSÁBAN
Leírás
Kategóriák: EGYÉB
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
16,52 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
20
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK VÁZLATA MAGYAR NYELVBŐL – KÖZÉP- ÉS EMELT SZINTEN (2024)
Értékelés: 0 / 5
raktáron
13,19 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„AZ ÖRÖM FÉNYEI – ZSINAGÓGÁK VONZÁSÁBAN” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.