A Káosz után, 2029-ben Adam és szerettei otthontalanul kóborolnak a világ romjai között. A városok nagy része elpusztult, a hírközlés megbénult, az emberek többsége átmeneti táborokban él, nyomortól és betegségektől sújtva.Adamre azonban szinte mindenki emlékszik: a sebhelyes arcú fiúra, aki évekkel korábban megjósolta a katasztrófát. Ő viszont inkább menekülne a kéretlen hírnév elől, és az emberek elől is, hogy ne kelljen a szemükbe néznie Mert mindenkinek van a szemében egy szám egy dátum. Életük utolsó napjának dátuma. Adam pedig látja, érzi a halált E nyomasztó teher mellett ők ketten Sarah-val egy másik titkot is cipelnek: a lány gyermeke, Mia a két évvel korábbi katasztrófa idején új számot kapott, Adam dédnagymamájának a számát. Ezzel ugyan megmenekült a korai haláltól, ám rejtély, hogyan történhetett meg a csere, miféle erővel bírhat a kislány, s vajon képes lesz-e azt kordában tartani.Mindennek tetejébe felbukkannak a kormány emberei, akik feltűnően érdeklődnek Adam különleges képessége iránt. Újabb hajsza veszi kezdetét. A fiú úgy érzi, senkiben sem bízhat, s miközben próbálja megvédeni a családját, lehet, hogy éppen szerettei között van az, aki a legveszedelmesebb adottsággal bír: képes ellopni mások életét.
HANNIBÁL, AZ ELEFÁNTOK URA - IDŐDETEKTÍVEK 13.
7,79 € ÁFA-t tartalmazza
EMLÉKEK
7,79 € ÁFA-t tartalmazza
AZ ÖRÖKKÉVALÓ – SZÁMOK 3.
Leírás
Kategóriák: IFJÚSÁGI, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
7,95 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
14
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„AZ ÖRÖKKÉVALÓ – SZÁMOK 3.” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.