AZ ÖNÉLETRAJZI EMLÉKEZÉS FILOZÓFIÁJA

Heller Ágnes ebben a könyvében – is – töretlenül folytatja (86 évesen) a saját maga kialakította hagyományait. Minden két évben letesz egy új filozófiai művet az asztalra, s olyan munkák sorába illeszti monografikus vizsgálódásait, amelyek nem a szűk szakmája, hanem a legszélesebb tömegek érdeklődésére tart számot – „mindennapi” közérdekűséggel. Ezúttal filozófiai vizsgálódásának az önéletrajzi emlékezés a médiuma, Az álom filozófiája című könyve folytatásaként, mintegy belőle kinőve. Itt a leginkább bennünket meghatározó életfunkció, az emlékezés köré kristályosul ki a filozófia (és művészet) alapkérdése: „Honnan jövünk, mik vagyunk, Merre megyünk?” (Gauguin) A filozófia-, a pszichológia- és az irodalomtudomány fogalomkészletét és szempontrendszerét ötvöző mű azt elemzi, hogy hogyan határozza meg az embert („kollektívan” és egyénien) az emlék? Mennyire ez a szinte a lélegzéshez hasonlítható ösztönös tevékenység az alapja mindannak, amik vagyunk, vagy lehetünk. Az „önéletrajziság” nem(csak) az irodalmi műfajra, hanem arra a minden emberre érvényes gyakorlatra utal, amellyel az életünk során folyamatosan bennünket és környezetünket meghatározó emlékek alapján írhatjuk meg, azaz: választjuk sorsunkat. (Ezt a könyvet érdemes lenne minden kreatív írás iskolában tanítani, sőt: az irodalmároknak is oly tanácsos lenne elolvasniuk, hogy témáiból újabb mélységeket és szerkezeteket, s azokban feltáruló igazságokat nyerhessenek ki.)A könyv függeléke egy esszésorozat folyamatában mutatja be Heller Ágnes előtanulmányait, amelyek során: Platón, Derrida, Hegel, Kierkegaard, s persze a Biblia és Shakespeare műveinek az emlékezés fókuszából történő elemzései közben munkálta ki e könyv legfontosabb teoretikus tételeit.