AZ IGE EREJE ÓKOR-TÖRTÉNET-ÍRÁS 9.

Leírás

Az „ige” vallásos környezetben a Biblia szövegét jelenti. Más összefüggésben azonban lehet a ráolvasás és a mágia szakszava (varázsige). A hagyományos nyelvtanban pedig az ige egy szófaj megjelölése, mely cselekvést, létezést vagy éppen állapotot fejez ki. Könyvemben elsősorban a harmadik jelentésből indulok ki. Az asszír királyfeliratok szövegeiben ugyanis az igék gyakoriságuk alapján tagolják, strukturáljak a cselekmény menetét. Ezeket a szövegeket eddig elsősorban történelmi forrásként értelmezték, melyek nagyformátumú asszír uralkodók dicső hadjáratait beszélik el. Bizonyos igék állandó ismétlődése és strukturáló szerepe azonban arra világít rá, hogy az Asszír Birodalomban – ahol az írni-olvasni tudás amúgy is minimális volt – ezek a szövegek nem a múlt dokumentációját szolgálták (legalább is nem úgy, ahogyan egy 21. századi olvasó első nekifutásra elvárná). A királyfeliratok a korabeli társadalomban mágikus szerepet töltöttek be, mellyel biztosítani akarták a következő hadjáratok sikerét is. Ebből a szempontból az asszír királyfeliratok nyelvtani igéi nem is állnak túl messze a szó első kettő jelentésétől. A szövegek igéi mágikus erővel bírtak, és így – a Bibliához hasonlóan – az asszír világértelmezés eszközei voltak. Ezt a problémakört járom körül a középasszír kortól (Kr. e. 13. század) egészen az újasszír korig, egészen pontosan II. Šarrukinig (Kr. e. 722–705). E hosszú időszak alatt a királyfeliratokat megfogalmazó írnokok számos változást vittek bele a szövegbe, két dolog azonban – a hosszabb-rövidebb terméketlen időszakok ellenére – az egész 600 éves periódusban változatlan maradt: az igék ritualisztikus ismétlődése és az ismétlődések struktúrába szerveződése. Ez a jellegzetesség alapvetően szóbeli társadalmak sajátja, amiből arra lehet következtetni, hogy az asszír királyfeliratokban elbeszélt cselekmények hátterét egy orális társadalom szóbeli hagyománya biztosította. Az asszír királyfeliratok írott dokumentumok ugyan – mint ahogyan a héber Biblia történetei is –, de eredetüket tekintve szóbeli alkotások. Árvai Tamás (1978) ókortörténész, teológus, valamint az adventista egyház lelkipásztora. Tanulmányait Grazban (Karl-Franzens-Universität, MA), Pécelen (Adventista Teológiai Főiskola, BA), illetve Pécsett (Pécsi Tudományegyetem, PhD) végezte. Kutatási területe az ókori Közel-Kelet népeinek története és kultúrája, különös tekintettel az Ószövetség és Asszíria világára. Feleségével és három gyermekével jelenleg Kecskeméten él.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,79  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

NAGY MATRICÁK KIS KEZEKBE – JÁRMŰVEK

raktáron

4,25  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KIADÓ

HAZATÉRÉS

raktáron

19,84  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MORTON, KATE

Kiadó

CARTAPHILUS KÖNYVKIADÓ

MINDEN NAPRA EGY FELADAT ANGOL NYELVBŐL

raktáron

11,26  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DR. BATÁR LEVENTE

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT. 2

VAN EGY JÓ HÍREM!

raktáron

14,03  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JANIKOVSZKY ÉVA

Kiadó

TREND KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„AZ IGE EREJE ÓKOR-TÖRTÉNET-ÍRÁS 9.” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5