AZ ERDŐ ANYJA

Leírás

Nguyen Xuan Khánh vietnami író műve történelmi és családregény. Két vietnami és egyfrancia család életén keresztül mutatja be Észak-Vietnam, azaz az akkor Tonkinnaknevezett országrész világát a XIX sz. végén és a XX. sz. elején. Ez volt a francia hódításkezdetének és a gyarmati uralom megszilárdulásának az időszaka. Az író valóságos ésfiktív személyeken, eseményeken és helyszíneken keresztül mutatja be a vietnaminemzeti ellenállás és a francia hódítók közötti rendkívül kegyetlen küzdelmet, a keleti és anyugati kultúra konfliktusát és kölcsönhatását is. A regény újszerűen ábrázolja agyarmatosítás ellentmondásait, következményeit, a nyugati kultúra megtermékenyítőhatását, a modernizáció eredményeit, és a vietnami hazafiak vívódását, ellentmondásosgondolkodását, és tevékenységét is. Szemléletesen mutatja be az észak-vietnami parasztiélet valóságát. A műben különös hangsúlyt kap a többnejűség és a gyerekházasságokbéklyójában vergődő falusi nők életének az ábrázolása, a szexualitás és az anyaság. Aregényen végigvonul az időszak eszmei küzdelme, a hanyatló konfuciánizmus, a buddhizmus, és a kereszténység közötti ádáz harc, amely egyes időszakokban kegyetlen vallásháborúvá fajult. Az eszmék csatározásában különös színfoltot jelent a jellegzetes vietnami anyavallás, amely ma is jelen van az országban. A regény betekintést nyújt az Észak-Vietnamban 1921-ig létezett hivatalnokivizsgarendszerbe is.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,86 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A SZÁZ ÓRA HÁZA

raktáron

10,95 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HOWELL, M.A.

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

MIT KERESETT ISTEN A NAPPALIMBAN?

raktáron

15,67 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

A. J. CHRISTIAN

Kiadó

MAGÁNKIADÁS

LÉGY AZ ŐRANGYALOM – BOW STREET RUNNERS 1.

raktáron

15,22 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KLEYPAS, LISA

Kiadó

GABO KIADÓ

DISNEY BABY – KONTRASZTOK – JÁTÉKOK

raktáron

4,14 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„AZ ERDŐ ANYJA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5