AZ EMBER ÉS AZ ABSZOLÚTUM A KABBALA SZERINT – 2. JAVÍTOTT KIADÁS

Leírás

„Az egyik módszer, amely segít átadni a ťMegkettőzetlen EgyhezŤ elvezető igazságok elméleti ismeretét, a vallások összehasonlító metafizikája, amely megmutatja e vallások transzcendens azonosságát. Egy má -sik módszer lehet valamely szakrális doktrína tanításainak a kifejtése, és ez az, amivel jelen könyvünkben megpróbálkoztunk. Arra törekedtünk, hogy a judaizmusban felleljük a philosophia perennist, amit már sikerült felismernünk a hindu, a buddhista és a szúfi tradícióban – e bölcsességet azonban más formák is őrzik, így a keresztény forrásokban is jelen van. Ezzel az egyetemes metafizikai szemléletmóddal láttunk tehát hozzá a tanulmányozáshoz, amelynek, úgy hisszük, mára már bemutathatjuk az eredményeit. Izráel ezoterikus Tradíciója, amelyet ugyanez az Egyetemesség éltet, megkönnyíti ugyan, hogy egyfajta szellemi híd épülhessen a judaizmus sajátos és exkluzivista formája, valamint más ortodox vallási formák között, jelen mű keretei között mégsem szándékozunk összehasonlító metafizikával foglalkozni, mivel ezt kizárólag a Kabbalának szenteljük, annak, hogy miként fogadja be és adja át az Isteni Misztériumokat a ťVálasztott népŤ. A magunk részéről a hozzáértő olvasóra bízzuk azt a feladatot, hogy valódi analógiákat állítson fel a kabbalista tanítások szimbolikája és a többi tradicionális doktrína jelképrendszere között.“ L. S.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,03  ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ELEK, MERRE KERESSELEK? FELADATGYŰJTEMÉNY – BOSNYÁK VIKTÓRIA REGÉNYÉHEZ

raktáron

6,57  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOSNYÁK VIKTÓRIA-CZIRBESZNÉ IGNÁCZ ÉVA

Kiadó

TINTATÓ KIADÓ

FÜLTANÚKÉNT A VADONBAN – AZ ÁLLATOK TITOKZATOS NYELVE

raktáron

20,60  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BUMANN, GEORGE

Kiadó

CORVINA KIADÓ

ERDEI ÁLLATOK – ECSET, VÍZ, VARÁZSLAT

raktáron

9,78  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KIADÓ

WEINER LEÓ ÉS TANÍTVÁNYAI – ÖTVENKÉT EMLÉKEZÉS A ZENESZERZŐRŐL ÉS A TANÁRRÓL

raktáron

18,00  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BERLÁSZ MELINDA

Kiadó

RÓZSAVÖLGYI ÉS TÁRSA

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„AZ EMBER ÉS AZ ABSZOLÚTUM A KABBALA SZERINT – 2. JAVÍTOTT KIADÁS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5