Az egyik módszer, amely segít átadni a ťMegkettőzetlen EgyhezŤ elvezető igazságok elméleti ismeretét, a vallások összehasonlító metafizikája, amely megmutatja e vallások transzcendens azonosságát. Egy má -sik módszer lehet valamely szakrális doktrína tanításainak a kifejtése, és ez az, amivel jelen könyvünkben megpróbálkoztunk. Arra törekedtünk, hogy a judaizmusban felleljük a philosophia perennist, amit már sikerült felismernünk a hindu, a buddhista és a szúfi tradícióban e bölcsességet azonban más formák is őrzik, így a keresztény forrásokban is jelen van. Ezzel az egyetemes metafizikai szemléletmóddal láttunk tehát hozzá a tanulmányozáshoz, amelynek, úgy hisszük, mára már bemutathatjuk az eredményeit. Izráel ezoterikus Tradíciója, amelyet ugyanez az Egyetemesség éltet, megkönnyíti ugyan, hogy egyfajta szellemi híd épülhessen a judaizmus sajátos és exkluzivista formája, valamint más ortodox vallási formák között, jelen mű keretei között mégsem szándékozunk összehasonlító metafizikával foglalkozni, mivel ezt kizárólag a Kabbalának szenteljük, annak, hogy miként fogadja be és adja át az Isteni Misztériumokat a ťVálasztott népŤ. A magunk részéről a hozzáértő olvasóra bízzuk azt a feladatot, hogy valódi analógiákat állítson fel a kabbalista tanítások szimbolikája és a többi tradicionális doktrína jelképrendszere között. L. S.
TÖRTÉNELEM TANKÖNYV 8. OH-TOR08TA
6,13 € ÁFA-t tartalmazza
AZ ÖRÖKÖS - AZ ERDŐ SOROZAT 1.
19,51 € ÁFA-t tartalmazza
AZ EMBER ÉS AZ ABSZOLÚTUM A KABBALA SZERINT – 2. JAVÍTOTT KIADÁS
Leírás
Kategóriák: TÁRSADALOMTUD. VALLÁS
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
11,03 € ÁFA-t tartalmazza
20
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„AZ EMBER ÉS AZ ABSZOLÚTUM A KABBALA SZERINT – 2. JAVÍTOTT KIADÁS” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.