AZ ELSŐ EMBER

Leírás

A könyvnek befejezetlennek kell maradnia – írta Albert Camus Az első ember jegyzeteiben, mit sem sejtve arról, hogy a mondat végzetes jóslatnak bizonyul: az író 1960. január 4-en autóbaleset áldozata lett. Kéziratára a szerencsétlenség helyszínén, a sárban heverő aktatáskájában bukkantak rá. Camus költői érzékenységgel ragadjameg a szegénységben eltöltött, bár boldog algériai gyerekkorának mozzanatait: a nincstelen fiúk utcai játékait, a focizást, a krumpliszirmon való osztozkodást, a munkások közti kószálást, majd a beilleszkedést a gimnáziumba, mindenekelőtt azonban a szótlan anyja és szigorú nagyanyja által meghatározott, apa nélküli életet. A háttérben pedig kirajzolódnak a súlyos traumákkal terhelt francia–arab ellentétek is. „E torzóban maradt mű nélkül sohasem juthattunk volna ennyire közel Camus-hoz és az alkotási folyamatához” – írja előszavában a kötet fordítója, Vargyas Zoltán.Ilyen volt ennek a gyereknek az élete, így élt a városnegyed szegény szigetén, a csupasz szükség szorításában, fogyatékos és tudatlan családjával, forrongó fiatal vérével, habzsoló életvágyával, ádáz és mohó intelligenciájával, végig révült örömben, melyet olykor durván megszakított az ismeretlen világtól való félelem.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,51 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

PANTHERA 3. – A PÁRDUC HAZATÉR

raktáron

13,87 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KERTÉSZ ERZSI

Kiadó

PAGONY KIADÓ

NE MARADJON KETTŐNK KÖZÖTT – FŰZÖTT

raktáron

11,16 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HERNÁDI JUDIT – TARJÁN ZSÓFIA

Kiadó

OPEN BOOKS

MEGHÍVÁS REFLEXÍV SZOCIOLÓGIÁRA – JAVÍTOTT KIADÁS

raktáron

13,79 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOURDIEU, PIERRE – WACQUANT, LOIC

Kiadó

L'HARMATTAN KÖNYVKIADÓ KFT.

KÁVÉZÓ A TENGER PARTJÁN – ÉLDEKORÁLT

raktáron

16,62 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HOPE, SARAH

Kiadó

PIONEER BOOKS

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„AZ ELSŐ EMBER” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5