AZ ÉLET MÁSHOL VAN

Leírás

Az élet máshol van – ma már szállóige a rimbaud-i sor, s ebben nem kis szerepe van, hogy a világhírű cseh író, Milan Kundera még a 60-as évek végén Csehszlovákiában írt, de már francia nyelven, 1973-ban megjelent regényének címéül választotta.A 30-as és 40-es évek Prágájában játszódó, hol barokkosan zsúfolt, hol szürrealisztikusan látomásos, ám mégis realisztikus, széles ívű társadalmi és emberi tablót felrajzoló regényében az író szarkasztikus és ironikus hangvétellel jeleníti meg egy nemzedék önámítóan hazug életútját, ahogy a forradalminak hitt rendszerváltozás haszonélvezőit lelkesen és szégyenkeltően ostobán kiszolgálja. Az anyja túlhatalma alól szabadulni képtelen Jaromil sem a szerelmi életében, sem a költői pályáján nem aratja le a vágyott babérokat – önismereti tévelygése így az új rezsim szolgálatára sarkallja: verseiben a mindent elsöprő új és hazug társadalmi rendet élteti, saját barátnőjét és annak családját pedig börtönbe juttatja a hamis eszmék bűvöletében. Annak ellenére, hogy mindeközben Shelley és Rimbaud szellemi követőjeként saját jobbik énjeként költői alteregója megalkotásán fáradozik: képzeletében Xaverként libben tova az egymásba nyíló álmokban. Ám ebben a sajátos nevelődési regényben az abszurd élethelyzetet csakis a banális végzet oldhatja fel – egy szinte kárörvendő szerző önkényes mesterkedése. Fél évszázad távlatából is mesteri módon.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,28  ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

JANCSÓ

raktáron

9,18  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MARX JÓZSEF

Kiadó

VINCE KIADÓ

BIZZENCS KALANDOK – VARÁZSLATOS NYÁR

raktáron

10,40  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZOMBATHELYI NOÉMI

Kiadó

SZÜLŐFÖLD KÖNYVKIADÓ

HETI GYAKORLÓ 3. OSZTÁLY 1. FÉLÉV (MS-1135)

raktáron

6,94  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ÁRVAINÉ LIBOR ILDIKÓ, BONDOR MÓNIKA

Kiadó

MOZAIK KIADÓ

MÁTYÁS KIRÁLY III. – A LEGYŐZHETETLEN

raktáron

15,50  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BENKŐ LÁSZLÓ

Kiadó

LAZI KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„AZ ÉLET MÁSHOL VAN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5