AZ ÉHES LÉLEK GYÓGYÍTÁSA – TÚLSÚLY, EVÉSZAVAROK ÉS KAPCSOLATI PROBLÉMÁK

Leírás

A fogyókúrába bújtatott hízókúra mára egy hatalmasra nőtt iparág lett, amely azért tud fennmaradni, mert sikeresen használja ki az elhízottak illetve evési problémákkal küzdők bizonyos lelki sajátosságait. Ezek az emberek azt kívánják: írja elő egy szaktekintély (vagy magát annak valló személy), hogy miből mennyit egyenek meg, és azt is jósolja meg, hogy ettől mikor és milyen mértékű súlyvesztés várható. A tartós fogyás vagy gyógyulás azonban nem nélkülözheti saját testi-lelki igényeink tudatosítását és elfogadását. Aki elvárja, hogy pontosan előírják neki, mit tegyen, az éppen az ellenkező irányba tart, mint amerre a célként kitűzött változás várja. Így a kudarc garantált, ami erősíti a tehetetlenségérzést és azt a tendenciát, hogy az egyén mástól várja a segítséget. Az előre legyártott, dobozokba csomagolt menüsorok azt sugallják, hogy minden ember egyforma, ugyanazok a problémái, szükségletei. Persze mindig akad százból egy, akinek valóban az adott módszer a tökéletes a fogyáshoz – ilyen az igazi sikertörténet, amelynek sztorijával eladható a többi százezernek ugyanaz a bogyó, étrend, edzésprogram. Ez a könyv Neked szól, aki már hosszú ideje vívod harcodat a túlsúlyoddal vagy az evészavaroddal. Abban szeretnék segíteni, hogy az eddigi meddő próbálkozások után olyan útra léphess, amely valódi eredményekhez vezet. Nem kell erősebben küzdened vagy jobban akarnod. Nem kell más emberré válnod. Mindössze máshogy tekintened a problémára, mint eddig. Nem mondom meg, mit tegyél, ehelyett arra biztatlak, hogy a könyvben felsorolt szempontok és példák segítségével próbálj rájönni, hogy a Te életedben vajon milyen célt szolgálhat a túlsúly, az anorexia vagy a bulimia. Ez az első lépés a tartós fogyás vagy a gyógyulás felé vezető úton. "A kötet a színvonalas tudományosság és a meggyőző ismeretátadási képesség szép példája. A szerző alaposan körbejárja a problémakört, minden fontos területet sorra vesz, jó ajánlásokat fogalmaz meg, így a könyv hasznos önsegítő olvasmány – amelynek egyébként kifejezetten élvezetes a stílusa, nehéz letenni. Tisztafejű, okos terapeuta mélyreható tapasztalatai mutatkoznak meg a fejezetekben. Kitűnő, hiánypótló mű, amely remélhetőleg nagy siker lesz nem csupán az elhízottak és evészavarokban szenvedők, hanem a családtagok, érdeklődő laikusok, tanárok és segítő szakemberek körében is." Prof. Dr. Túry Ferenc

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,84  ÁFA-t tartalmazza

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SZÍV ÉS LÉLEK

raktáron

6,38  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SIMÓ TIBOR

Kiadó

PUBLIO

100 MAGYAR NÉPMESE – A MAGYAR NÉPMESÉK SOROZAT TELJES KIADÁSA

raktáron

16,74  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

DINOSZAURUSZOK – NAGY POP-UP

raktáron

9,73  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

ÁTTÖRÉSEK – ÉLETEM ÉS A TUDOMÁNY

raktáron

16,91  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KARIKÓ KATALIN

Kiadó

HELIKON KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„AZ ÉHES LÉLEK GYÓGYÍTÁSA – TÚLSÚLY, EVÉSZAVAROK ÉS KAPCSOLATI PROBLÉMÁK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5