Szántó István miskolci újságíró visszaemlékezései, megragadó, néhol tán apróságnak tűnő, máskor meg nagyon is húsbavágó történetei korábbi életünkről, imádott városának mindennapjairól mindnyájunkról mindnyájunknak. Úgy kaptatunk az Avas tetejére, mintha űznének. Lihegve bukdácsolunk egyszerre több százan a töredezett, félrecsúszott lépcsőkön. Egy szuszra talán sosem sikerül senkinek feljutni. Sokszor megállunk, mintha csak bámészkodnánk. A derűs, párában úszó város délelőtti panorámája megragadó. Különös látvány a felfelé hömpölygő tömeg. 1963. augusztus 20. Avatják a kilátót, amely akarva-akaratlanul Miskolc jelképe lesz. Manapság már ritkán jutok fel oda. Ám ha messziről jött vendégem van, nem ússza meg a madártávlatú városnézést. Röstellem az építmény félévszázados elhanyagoltságát, a figyelmet inkább az öreges belvárosra terelem. A templomos, tornyos részekre, amelyeket nekem így is, úgy is, életre-halálra szeretnem kell, azokra, amelyeket az elhivatott városépítészek meghagytak nekünk. Míg vendégeim gyönyörködnek a panorámában, tekintetemmel körbepásztázom a környéket. Apám aligha ismerne rá.Gyakrabban kellene felsétálnunk a toronyba. Hallgatni, belehallgatni a lentről felszüremlő morajlásba. Tekintetünkkel, szemünkkel körbesimogatni a várost. A mi Miskolcunkat.
IRÁNY INDIA!
8,95 € ÁFA-t tartalmazza
GREAT VILLAS OF HUNGARY (MAGYARORSZÁG HÍRES VILLÁI)
15,13 € ÁFA-t tartalmazza
AZ ECETFÁK VÁROSA
Leírás
Kategóriák: PRÓZA, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
5,51 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
20
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
TÜNDÉREK TITKAI KÉSZSÉGFEJLESZTŐ – 300 MATRICÁVAL
Értékelés: 0 / 5
raktáron
3,34 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„AZ ECETFÁK VÁROSA” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.