AZ ALVILÁG – HÁDÉSZ BIRODALMÁBAN

Leírás

Életútjának végén minden halandó az alvilág felé indul. A föld mélyén rejtőző birodalomban feleségével, Perszephonéval együtt Hadész uralkodik, aki egyben a legfelsőbb isten, Zeusz testvére. Négy folyó szeli át az alvilágot, veszélyes, de egyben jól őrzött labirintust alkotva. A lelkeknek először a révésznek, Kharónnak kell megfizetniük a vámot, hogy átvigye őket a túlsó partra. Aki megpróbál elmenekülni, annak Kerberosz, a háromfejű kutya állja útját. Számos különleges lény kíséri a hely urát, például a harpüiák vagy az erinnüszök. A halált senki sem kerülheti el, ám már életében mindenki befolyással lehet arra, milyen sorsa legyen a másvilágon. Nem bízhatunk az irgalomban. A leghíresebb embereket is kínok sora várhatja, mint Sziszüphoszt vagy Tantaloszt. Minden halandónak tudatosítania kell, hogy megbűnhődik a vétkei miatt… Csodálatos történetek, teljhatalmú istenek, fantasztikus lények, bátor hősök… A görög mitológia kimeríthetetlen forrásul szolgál a hihetetlen kalandokról szóló történeteknek, amelyek rendkívüli bölcsességükkel tűnnek ki, és a mai ember számára is értékes tanulsággal bírnak. Nem csoda, hogy az ókori görög mitológiát az egész világon tanítják. Most egyedülálló lehetőségük nyílik megismerni ezt a világot egy ősi írásokon alapuló képregényen keresztül. A képregény végén bemutatjuk az egyes mítoszok filozófiai alapját és jelentését.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,63  ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KIS KEDVENCEK – 300 HOLOGRAMOS MATRICÁVAL

raktáron

4,24  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

PANNON LITERATÚRA KFT

FÖLDTENGELYCSIKORGÁS

raktáron

6,46  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NETZ, FELIKS

Kiadó

PARNASSZUS KÖNYVEK

KELETBLOKK

raktáron

10,75  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PEGÁN ANITA

Kiadó

KORNÉTÁS KIADÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.

EGYSZER VOLT

raktáron

10,67  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MONSEF, KIYASH

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„AZ ALVILÁG – HÁDÉSZ BIRODALMÁBAN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5