AZ ALMA NEM ESIK MESSZE

Leírás

Még a legédesebb alma közepén is megbújnak az apró, keserű magokA Delaney családot mindenki irigyli. A szülők, Stan és Joy között mindig is kézzel fogható volt a kémia, miközben hosszú évekig virágzó teniszakadémiát működtettek. Úgy tűnt, négy gyermekükből szintén teniszcsillag válik, de az életük más irányt vett. Ötven év házasság után Stan és Joy most végre belevághatnak a boldog nyugdíjas évekbe, ám a dolgok nem teljesen úgy alakulnak, ahogyan azt eltervezték.Egy este egy Savannah nevű idegen kopogtat az ajtajukon, ők pedig befogadják a kissé zavart, homályos múltú lányt. Amikor Joynak hirtelen nyoma vész, és Savannah is eltűnik, a rendőrség nyomozni kezd, a gyanú pedig Stanre terelődik. Ahogy a Delaney gyerekek két pártra szakadnak, és életük talán legnehezebb mérkőzésébe kezdenek, a közös családi történet is új megvilágításba kerül… Liane Moriarty nagy sikerű regényéből Annette Bening és Sam Neill főszereplésével készült filmsorozat.Minden, amihez Liane Moriarty hozzáér, arannyá válik… Ezúttal az egyik legősibb témához nyúl: a családi titkokhoz. – Entertainment WeeklyPörgős családi dráma, amelyben a múltból feltörő emlékek, a generációs örökség és a soha ki nem mondott sérelmek egyvelege adja a feszültséget. Moriarty most is megmutatta, hogy mesterien bánik a női lélek működésével. – The New York Times Book Review

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

18,11  ÁFA-t tartalmazza

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

OUTLANDER 9/2 – MONDD MEG A MÉHEKNEK, HOGY NEM TÉREK VISSZA 2. KÖTET ( FŰZÖTT)

raktáron

24,98  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GABALDON, DIANA

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

ÉRZELMI MUNKA – AZ ÉLETÜNKET FORMÁLÓ LÁTHATATLAN TEHER

raktáron

15,80  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HACKMAN, ROSE

Kiadó

TALENTUM KIADÓ KFT

GRAFITIRÓN TRENDHAUS BEST-FRIENDS 2 DB-OS SZETT, 3 FÉLE

raktáron

6,29  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

P3031-4342

Kiadó

PÁTRIA NYOMDA ZRT.

CRUSH & COLOR – TŰZBEN EDZETT FÉRFIAK (SZÍNEZŐ)

raktáron

7,89  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„AZ ALMA NEM ESIK MESSZE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5