1579-ben portugál kereskedelmi hajó fut be a japán Kucsinocu kikötőjébe. A fedélzeten utazik a jezsuita Alessandro Valignano atya, akinek a tekintélye Közép- és Kelet-Ázsiában a pápáéval vetekszik. Mellette a védelmezője, egy nagydarab, impozáns küllemű, kelet-afrikai férfi. A fiatal, ám tapasztalt katonát még kisfiúként rabolták el a falujából, majd rabszolgaként portugál zsoldosokhoz került. Valignano atya expedíciót vezet Kucsinocuból a szárazföld belsejébe, a főváros, Kiotó felé. Templomot akar építeni, és az engedélyért cserébe a japán hadúrnak, Nobunagának ajándékozza védelmezőjét. Miután az afrikai harcos hűséget esküszik a japán hadúrnak, a két nagyon eltérő világból származó férfi között bizalom és tisztelet alakul ki, és idővel a fekete bőrű afrikai szamuráj: Jaszuke. Jaszuke felemelkedésének azonban nem mindenki örül. Azt suttogják, hamarosan saját hűbérbirtokot kap szolgákkal és szamurájokkal, akiknek parancsolhat. Ám ahhoz, hogy az álmai valóra válhassanak, először meg kell védenie új urát a külső és belső ellenségektől Valójában keveset tudunk a japánok által Jaszukénak nevezett afrikai harcosról, aki a 16. században egy portugál misszióval érkezett a szigetországba, és hamarosan a japán történelem egyik leghíresebb alakjának, Nobunaga hadúrnak a szolgálatába állt. Nem tudjuk, pontosan honnan származott, és azt sem, mi lett a sorsa. Ám az kétségtelen, hogy Jaszuke alakja a japán popkultúra fontos elemévé vált: története mangákat, animéket, videojátékokat ihletett. Craig Shreve Afrikai szamuráj című történelmi regényéből pedig a tervek szerint a Netflix forgat sorozatot a francia színész, Omar Sy főszereplésével.Időtlen hőstörténet, amely minden korban megállja a helyét. – Toronto Guardian Figyelemreméltóan izgalmas Shreve árnyalt regénnyé formálta a Jaszukéről fellelhető kevés történelmi tényt. Ez a regény egyszerre hagyományos, vérrel, zsigerekkel és egzotikus részletekkel teli történelmi saga, illetve empatikus elmélkedés a kulturális népirtásról és az egyén szabad akaratáról. Lebilincselő történet. – Toronto Star Craig Shreve egy rendkívüli történetet mesél el drámai intenzitással, érzékenységgel és tökéletes képzelőerővel. Mint a legjobb történelmi regények, ez is nagyon aktuális Shreve élettel tölti meg Jaszukét, a regény központi szereplőjét, és ezzel megmenti ezt a figyelemre méltó embert a feledéstől. – David Bezmogis Igaz történeten alapuló, magával ragadó történelmi regény, mely Afrikából Indián, majd Portugálián keresztül a 16. századi Japánba kalauzol minket, ahol egy kelet-afrikai rabszolgából nagy hatalmú szamuráj lesz. Letehetetlen olvasmány. – BookBub
AZ ÁLMOK TAROT-JA (KÖNYV ÉS 83DB KÁRTYA)
33,55 € ÁFA-t tartalmazza
ARSÉNE LUPIN - TIGRISFOGAK
11,08 € ÁFA-t tartalmazza
AZ AFRIKAI SZAMURÁJ
Leírás
Kategóriák: PRÓZA, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
13,88 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
14
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„AZ AFRIKAI SZAMURÁJ” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.