ASZTALTÁRS

Leírás

Egy város, amely sosem alszik. Egy íróasztal, amelyért érdemes háborút indítani. És egy legendás írói hagyaték, amely mindent megér. Rebecca és Ben ugyanabban az irodában dolgoznak New Yorkban, a könyvkiadás fellegvárában, szerkesztőként versengenek egymással. Ha ez nem lenne elég, most már az íróasztalukat is kénytelenek megosztani a másikkal. Gonoszkodó üzenetek ide, csipkelődő megjegyzések oda, mégis egyre nehezebben tagadható, hogy kezd vonzalom kialakulni kettejük között. Amikor a legendás írófejedelem, „az Oroszlán” meghal, és a hagyatéka szabad prédává válik, mindketten lázasan próbálják megragadni a karrierjük szempontjából mindent eldöntő lehetőséget. Miközben ugyanarra az elveszettnek hitt kéziratra vadásznak, megismerünk a múltból egy, az ügy szempontjából fontos másik szálat is: Jane és Rose jó barátok, és az 1980-as években szintén az irodalmi életben forogtak. Sőt: „az Oroszlánt” is jól ismerték. Egy sorsdöntő, tavaszi hóviharos nap azonban örökre megváltoztatta egyikük sorsát…Vajon Rebecca vagy Ben jön rá hamarabb a múlt rejtélyes titkára, hogy előnyt szerezzen a kéziratért való versengésben?Az Asztaltárs szellemes és éleslátó regény rivalizálásról, hatalomról és azokról, akik a könyvek mögött állnak – tökéletes olvasmány mindenkinek, aki kíváncsi a kiadói világ kulisszatitkaira, és szereti a lassan izzó érzelmi feszültséget.„Múlt héten Ben tiszta asztalt hagyott maga után az irodában, ami enyhe citromos fertőtlenítőillatot árasztott magából. Így hát, amikor elővette XL méretű HydroFlask termoszát, egyetlen asztali kiegészítőjét, meglepődött a kaktuszon. Ben körülnézett, de igen, ez volt az ő asztala. Bizarr módon valami folt is volt rajta, közelebbről megvizsgálva olívaolajnak tűnt. Ben leült a székre, és közben előhúzta táskájából a laptopját. Valami apró, kemény dolog volt a széken. Leginkább patkányürüléknek tűnt. Mit tudta ő! Vermontból jött, de a városi patkányok egészen más szerzetek, lazán mászkálnak az utcán, uralják az egész rohadt helyet. Csokival bevont mandula volt. Mi a fene? A kaktusszal nem volt baja, bár megkérdőjelezhető választás, ha jó hangulatot akarunk teremteni egy közös íróasztalnál. Rebecca Blume, az asztaltársa, most vagy nem olvasta az emlékeztetőt (nem akart strébernek tűnni, de lefektettek néhány szabályt, nem?), vagy egyáltalán nem törődött másokkal.”

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

17,17  ÁFA-t tartalmazza

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BETUDÁS A NEMZETKÖZI JOGBAN

raktáron

18,38  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KAJTÁR GÁBOR

Kiadó

ORAC KIADÓ KFT.

ELÉG NAGY VAGYOK MÁR?

raktáron

9,93  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LEBLANC, CATHERINE – THARLET, EVE

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

TARI ESZTER MŰVÉSZETE

raktáron

7,69  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TARI ESZTER

Kiadó

JÓKAI MÓR VÁROSI KÖNYVTÁR

KISFÓKA ÉS A TÖBBIEK – HANGOSKÖNYV

raktáron

14,12  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KERTÉSZ ERZSI-BACH KATA-WUNDERLICH JÓZSE

Kiadó

CERKABELLA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ASZTALTÁRS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5