Egyesek már az találkozás első pillanatában keresik az arcon át az embert, ösztönösen érezve, hogy az egyszeri meglátás több mint száz más egyéb. Mások az ember belső kisugárzásából mintegy megérzik, azaz érzésben veszik át az illető egyéniségét. Mindkét ösztönösség évezredes bennünk, amit a régiek is ismertek, de ezen ismeret nagy általánosságban soha nem lett közkincs, mert egyrészt a nagy többség amelyre nem előnyösek e tan tételei tagadja azt, másrészt mi hasznát se veszik a haszonlesők E könyv célja az emberek, illetve önmagunk megismerése. Amíg nem ismerjük önmagunkat és ama végső ideált, amely felé alakulni és fejlődni kell, addig nem is lehetünk önmagunk irányítói, hanem csak a sors, illetve a körülmények sajkái. Minden ember önmaga átka vagy áldása, vezérelvei szerint s ezért burjánzik egyik lelkében mint dudva a bánat s békétlenség, másikéban mint ápolásra szorult nemes növény az öröm, béke és vidámság E könyv csak az általános nézőpontokat, a kulcsot nyújtja, mert nem a tételek tömege, hanem a törvények ama kulcsa a fontos ha nem magoltatni, de gondolkoztatni is akarunk , amelynek alapján a tételeket hozták. Az arc- és alaktan soha nem csal, soha nem téved Aki megtanult nézni, az tud majd látni is. A nézni tudás a bölcsesség nyitja, a látás annak teljessége, fokozatai: a fogalom, az ítélet, a következtetés és az ihletett megérzés.
ARANY ENKLÁVÉK - A SOLOMANCIA 3. LECKÉJE
14,36 € ÁFA-t tartalmazza
ARKANGYALOK ÉS SZENTEK KALAUZA
19,48 € ÁFA-t tartalmazza
ARC- ÉS ALAKTAN (ÚJ BORÍTÓ)
Leírás
Kategóriák: Életmód, egészség
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
6,57 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
20
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
OSZTALÉKBÓL SZABADON – ÉPÍTS GENERÁCIÓKON ÁTÍVELŐ GAZDAGSÁGOT EGYSZERŰ LÉPÉSEK S
Értékelés: 0 / 5
raktáron
11,25 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„ARC- ÉS ALAKTAN (ÚJ BORÍTÓ)” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.