ARANYMOGYORÓ

„A zene az én galaxisom a világűr méretű káoszban. Ne szépítsük a dolgot! E zűrzavar legfőképpen a fejemben létezik. Boncolgathatnám én az esetemet tovább apokaliptikussá, de inkább keresek más megközelítést. A zenehallgatás elefántcsonttornyába menekülök egyre gyakrabban. Fél sikerrel. Mintha ez sem a lényegét szolgálná; nem tölti be valódi menedék szerepét, hanem jobbára valamiféle átjáró lenne. Nem tudom, melyik érzésem gyakoribb: az események idéznek fel bennem egy bizonyos zenét, vagy a zene bír teremtő erővel a rám váró életélményekre, mind a képzelet, mind a valóság terén? Bárhogy is van, emberi butaságnak tartom azokat a pereskedéseket, melyekben megvádolnak zenekarokat, hogy szándékosan manipulálják rajongóikat, s mindezt azért, hogy a tudatalattinkba férkőzve öngyilkosságra és rémtettek elkövetésére ösztönözzenek. A visszafelé lejátszásból kihallott szavaknak pedig értelmet keresni, ugyan már! A jó anyám se azért választotta nekem az Özséb keresztnevet, hogy ilyenforma titkos üzenetben bevallhassa, vér szerint nem is vagyok Drapp: Bézs ő! Ha belegondolok, azért sem lehetek kakukkfióka, mert ugyanúgy nézek ki, mint édesapa, és a hasonlóság már újszülött koromban is tagadhatatlan volt.”