Helytartó
ÁTKOZOTT, ÉDES FÖLD 5,64  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
APFELBAUM - NAGYVÁRAD, BERLIN
APFELBAUM - NAGYVÁRAD, BERLIN 12,83  ÁFA-t tartalmazza

APRÓMUNKA EGY PALOTÁÉRT

Leírás

Krasznahorkai László új regényének hőse és elbeszélője egy New York-i könyvtáros, bizonyos Hermann Melvill. A vezetéknévről lemaradt e betű nem akadályozza meg a a név vámszedőit, hogy folyton Melville-utódként zaklassák, aki pedig csak megkeseredett – és csak majdnem – névrokona a Moby-Dick írójának. Nem segít a helyzetén az sem, hogy véletlenül ugyanúgy dolgozott korábban vámtisztviselőként, mint a neves előd, és ugyanarra felé is lakik Manhattanben, ahol a regényíró géniusz. Miközben az érthető kényszer alatt egyre többet megtud a nagy Melville-ről és ennek nyomán egyéb, számára korszakalkotó zsenikről, lázas monológjában megosztja velünk gondolatait a metropoliszról, a művészetről és arról is, hogy mit jelent szerinte az igazi könyvtár, ahol a könyvek olvasatlanok, és amely örökre zárva van: „az eszményi könyvtár, mit tudom én, 53 millió könyvvel, az ott van, mint egy kincs, amihez nem nyúlhatna senki, hisz az értékét épp azáltal őrzi, hogy mindig készen áll rá, hogy a saját értékén álljon, más szóval hogy készen álljon, és kész.” A regény mottója: „A valóság nem akadály.” És valóban nem az: Krasznahorkai szuggesztív óriásmondatai olyanok, mint a Manhattan-sziget sziklájára épült felhőkarcolók: lényük mintha a lehetetlen legyőzésére születtek volna.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,22  ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BORI PIZZÁT SÜT – BARÁTNŐM, BORI 29.

raktáron

3,39  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LIANE SCHNEIDER – EVA WENZEL-BÜRGER

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

LOPVA ANGOLUL – ANGOL NYELVKÖNYV 3/3.

raktáron

5,69  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CZOBOR ZSUZSA – HORLAI GYÖRGY

Kiadó

CORVINA KIADÓ

CSACSIFOGAT

raktáron

9,20  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ZEISEL ANDREA

Kiadó

IRODALMI RÁDIÓ

A NŐ A KÖNYVTÁRBAN

raktáron

15,30  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GENTILL, SULARI

Kiadó

IPC KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„APRÓMUNKA EGY PALOTÁÉRT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5