APÁM MEGHAL

Leírás

Babarczy Eszter megrendítő naplóbejegyzésekben számol be arról a hat hónapról, amikor beteg apját kíséri végig a szellemi és fizikai leépülés egyre meredekebb és a közös megpróbáltatások ellenére is mindkettejük számára magányos útján. Az elérhetetlen, híres apa és a szeretetére, figyelmére vágyó lánya soha nem tudtak ilyen közelségbe kerülni, mint ebben a kényszerű életvégi egymásrautaltságban.Beszélgetni most sem tudnak, így hát a lány a naplókhoz utólag fűzött jegyzetekben próbálja megismerni és megtalálni az apát, kikutatni és létrehozni végre a saját történetüket. Kiszolgáltatottságuk is közös, miképpen az a botrány is, ahogy az egészségügy útvesztőiben megint csak magára maradva, kétségbeesetten és megalázottan keres segítséget a szenvedő és hozzátartozója. Az Apám meghal egyszerre dühös és empatikus, szenvedélyes és szenvtelen tudósítás arról az elkerülhetetlen tapasztalatról, amely végső feladatként hárul mindannyiunkra, ugyanakkor kendőzetlenül őszinte elbeszélés a harag kísérte gyász utáni gyógyulásról.„Te végeztél, de én nem végeztem veled.”BABARCZY ESZTER 1966-ban született Budapesten, művészetfilozófus, eszmetörténész, a MOME oktatója.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,95  ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SZÓTLAN KÓRUS

raktáron

7,15  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MOHAI V. LAJOS

Kiadó

PRAE KIADÓ

AZ ÚJ ÉLET LÁNYAI

raktáron

16,91  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

COSTELOE,DINEY

Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

SZÁMTANODA – MATEMATIKA-GYAKORLÓFÜZET 1. OSZTÁLYOSOKNAK

raktáron

4,74  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MADAR EMŐKE

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

A MI UTCÁNK – MAGVETŐ ZSEBKÖNYVTÁR 2.

raktáron

8,32  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TAR SÁNDOR

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„APÁM MEGHAL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5