ANYANYELVI GYAKORLÓ 6. ÉVFOLYAM

Leírás

A grammatikai ismeretek és a helyesírás szorosan összefügg egymással: biztos nyelvtani ismeretek nélkül nem alakul ki megbízható helyesírás. A tanórákon azonban nem áll rendelkezésére elegendő gyakorlási idő és feladat a nyelvtani elemzési jártasságok, készségek kialakítására. A sorozat célja a szerző több évtizedes tapasztalata alapján segíteni a tanítók órára való felkészülését, a gyerekek órai és otthoni munkáját, valamint szakmai irányítást adni a tanulását támogató szülőknek. A helyesírási feladatok mellett a kötetek szép számmal tartalmaznak szövegkiegészítési és szövegalkotási gyakorlatokat is, a nyelvi kreativitás fejlesztéséhez. A jelenleg érvényben lévő 2020-as alaptanterv és a hozzá kapcsolódó kerettanterv alapján összeállított feladatok közel feléhez megoldási kulcs is készült, lehetővé téve az otthoni, illetve önellenőrzést. A megoldás nélküli gyakorlatok főként órai munkában, differenciált foglalkozásokon, valamint házi feladatként használhatók föl.Az általános iskola hatodik évfolyamának szánt kötet a következő nagy témakörökben tartalmaz feladatokat: az ige; a főnév; a melléknév; a számnév; a határozószó; a névmások; az igenevek; a névelő; a névutó; a kötőszó; a módosítószó; az igekötő; a segédige; a mondatszó.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,50  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

DUETT A SÁRBAN

raktáron

3,59  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VERES ERIKA

Kiadó

KALLIGRAM KÖNYVKIADÓ

KIBONTAKOZÁS ÉS KITELJESEDÉS

raktáron

8,46  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZENTES RÓBERT

Kiadó

BIOENERGETIC KIADÓ KFT.

MAGYAR SORSPROBLÉMÁK – TÁRSADALOM LÉLEKTANI KOR ÉS KÓRKÉPEK

raktáron

18,23  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LÁNYI GUSZTÁV

Kiadó

GONDOLAT KIADÓ

SZERELEM ÉS EGYÉB NYOMORAIM

raktáron

12,73  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SCHODER, SABINE

Kiadó

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ANYANYELVI GYAKORLÓ 6. ÉVFOLYAM” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5