ANYANYELVI FELMÉRŐK A 7. ÉVFOLYAM SZÁMÁRA

Leírás

A Tinta Könyvkiadó Anyanyelvi felmérők című sorozatának harmadik, 7. évfolyamosoknak szánt kötetét tartja kezében az olvasó. Az egészen a 12. évfolyamig terjedő munkafüzetek hasznos segítséget jelentenek tanároknak és diákoknak egyaránt.Minden gyakorlatsor egy szövegből indul ki, amelyhez szövegértési, grammatikai és helyesírási feladatok tartoznak. A megoldandó feladatok a szöveg témájához kapcsolódnak. Egyes példák szólások és közmondások, tájszavak, idegen szavak értelmezését gyakoroltatják. A felmérők kiindulási szövegei között található pályázati felhívás, ismeretterjesztő,etimológiai tárgyú írás vagy éppen szótárrészlet is. Ezek segítségével a munkafüzet használói a különböző szövegstílusokról és azok jellemzőiről is benyomásokat szerezhetnek. Minden feladatsort valamilyen játékos nyelvi gyakorlat zár.Mivel a feladatokra meghatározott pontot lehet adni, így az egyes feladatlapok jól használhatók versenyfeladatként, számonkérésként, ellenőrzésként, de hasznosak lehetnek gyakorlásra, ismeretbővítésre is. Ugyan a feladatsorok egyéni megoldásra készültek, de egy kis ötlettel, átalakítással akár páros munkában is megoldhatók, továbbgondolhatók, kiegészíthetők. Ha valaki otthoni, önálló gyakorlásra szeretné használni a munkafüzetet, azt is megteheti, mivel a feladatok megoldását is tartalmazza a kiadvány. Minden feladat mellett megtalálható, hogy a hibátlan megoldásért hány pont adható.A feladatok hasznos segítséget nyújtanak a szövegértés, a helyesírás, a nyelvtani ismeretek gyakorlásához, bővítik a szókincset, fejlesztik az anyanyelvi kompetenciát, és mindezek mellett szórakoztatnak is.A munkafüzet összeállítója, Raátz Judit népszerű tankönyvek, anyanyelvi segédkönyvek szerzője, a Nyelvtudományi Intézet főmunkatársa. A feladatsorokat Nemoda Judit, több évtizedes oktatási tapasztalattal rendelkező vezető magyartanár lektorálta.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

4,20  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A LUXUS ÁTKA

raktáron

13,81  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MANDEL IMRE

Kiadó

IRODALMI RÁDIÓ

A FIÚ, AKI LERAJZOLTA AUSCHWITZOT

raktáron

16,91  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GEVE, THOMAS

Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

A FUTBALL CSILLAGAI MATRICÁKKAL

raktáron

12,66  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

A RACHEL-ESET

raktáron

15,26  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

O'DONOGHUE, CAROLINE

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ANYANYELVI FELMÉRŐK A 7. ÉVFOLYAM SZÁMÁRA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5