Ari Folman és David Polonsky arra vállalkoztak, hogy a képregény műfajának eszközeivel egészen új formába, amolyan grafikus naplóba öntik Anne Frank gondolatait, úgy, hogy szellemisége sértetlen maradjon. Egy eddig ismeretlen és érzelemdús nézőponton keresztül, már-már filmszerűen közvetítik egy kedves és nagyszájú kamasz lány hangját, aki akárcsak kortársai a múltban, a jelenben és mindenkor megértésre, törődésre, szerelemre és szabadságra vágyik, arra, hogy fölfedezhesse a világot, ahelyett hogy börtönéből lopva körbepillantson.Remélem, előtted minden titkom feltárhatom, ahogy még senki másnak, és azt is, hogy sok mindenben segítségemre leszel jegyzi fel Anne Frank 1942. június 12-én naplójába, melyet tizenharmadik születésnapjára kapott ajándékba. Kezdetben csak a mindennapi eseményeket rögzíti, de később elhatározza, hogy naplójegyzetei alapján regényt ír a megszállásról. Terve sajnos nem valósul meg, mert alig tizenhat éves, amikor meghal a bergen-belseni koncentrációs táborban. Ám naplója, mely egy érzékeny lány bezártságában is szenvedélyes életszeretetéről tanúskodik, a világirodalom egyik gyöngyszeme. Milliók olvassák a világ több mint hatvan nyelvén, színházban is bemutatták, és filmet is forgattak belőle.Ari Folman 1962-ben született Haifában, szülei holokauszt-túlélők. 2008-ban rendezte meg a Libanoni keringő című animációs filmet, melyet számos nemzetközi fesztiválon díjaztak és Oscar-díjra is jelöltek. A film egy, az 1982-es libanoni háború idején az izraeli hadseregben szolgáló katona emlékei alapján készült. A futurológiai kongresszus című filmjét 2013-ban mutatták be Cannes-ban, és Európai Filmdíjra is jelölték. David Polonsky izraeli illusztrátor 1973-ban született Kijevben. A Libanoni keringő című animációs film művészeti vezetője. Jeruzsálemben és Tel-Avivban tanít.
ANNE FÉRJHEZ MEGY
9,95 € ÁFA-t tartalmazza
ANNA FREUD - EGY LÁNY AZ APJA ÁRNYÉKÁBAN
15,36 € ÁFA-t tartalmazza
ANNE FRANK NAPLÓJA – KÉPREGÉNY
Leírás
Kategóriák: EGYÉB
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
17,00 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
11
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
NARKONÓMIA – DROGDÍLEREK GAZDASÁGTUDOMÁNYI KÉZIKÖNYVE
Értékelés: 0 / 5
raktáron
20,90 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„ANNE FRANK NAPLÓJA – KÉPREGÉNY” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.