Vitára invitáló vagy inkább provokáló művet tart kezében az olvasó, az utóbbi évek egyik legnagyobb visszhangot kiváltó gazdasági tárgyú könyvét. A Google kereső csupán az Animal Spirits, reviews beírásra csaknem 500.000 találatot jelez. Ez igazából senkit nem érhet meglepetésként. Egyfelől a szerzők a kortárs közgazdaságtudomány legkiválóbb képviselői közé tartoznak. George A. Akerlof Nobel-díjas, szerzőtársát, Robert J. Shillert a világ száz legbefolyásosabb közgazdásza között tartják számon.Néhány recenzióba belelapozva úgy tűnik, hogy a támogatók és ellenzők, a bírálatok és a dicséretek nagyjából egyenlő arányban oszlanak meg. Természetesen ezen sem lehet csodálkozni. A téma mindig is a legélesebb, legszenvedélyesebb vitákat váltja ki a közgazdaságtudományban és ezen belül különösen az angolszáz szakirodalomban. Friedman vagy Keynes? Neoklasszikus vagy neokeynesiánus? Vajon a válság, a munkanélküliség szükséges rossz, vagy megelőzhető az állam beavatkozásával, de legalábbis romboló hatásában tompítható?A könyv a mostani válságra válaszul jelent meg 2009-ben, és a vita a könyv alapgondolata körül cseppet sem vesztett aktualitásából az azóta eltelt időben.Az elmúlt több mint fél évszázadban a fejlett világ legalábbis elszokott a válságoktól. Kisebb-nagyobb visszaesések természetesen voltak, de a világgazdaság gyorsan túllendült rajtuk, így ezek inkább megerősítették, mint kétségbe vonták a globális kapitalizmus működési módjának érvényességét.Ez a mostani válság azonban alapvető elveket és vitathatlannak tekintett értékeket kérdőjelezett meg, és ma még nem világos, hogy a világ milyen irányban halad tovább.Mi sem térhetünk ki ezek elől a kérdések elől, és a válaszoktól, amiket adunk, nem csupán a saját életünk, de gyermekeink jövője is függ.Akerlof és Shiller lehetséges és sok szempontból meggyőző válaszokat ad e kérdésekre, amelyeket mindenképpen érdemes megismernünk és megfontolnunk. Könyvük mégsem úgynevezett komoly könyv, stílusa könnyed, szórakoztató, a legjobb angolszász hagyományok jegyében didaktikus.A fordító
ÁLLATNAK LENNI NEHÉZ
16,82 € ÁFA-t tartalmazza
AZ ÓKERESZTÉNYSÉGTŐL A ROMÁN KORIG - A MŰVÉSZET TÖRTÉNETE 6. -
17,11 € ÁFA-t tartalmazza
ANIMAL SPIRITS
Leírás
Kategóriák: ISMERETTERJESZTŐ
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
7,67 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
13
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„ANIMAL SPIRITS” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.