Albert Einstein utolsó éveit Princetonban töltötte. Itt talált rá hűséges sétapartnerére, egy nála sokkal fiatalabb és elegánsabb férfira. A küllemre nagyon is eltérő két embert mi kötötte össze? Einstein a relativitáselmélettel forgatta fel a fizikai világról alkotott hétköznapi fogalmainkat, a fiatalabb férfi, Kurt Gödel a matematika absztrakt világával kapcsolatos felfogásunkra hatott hasonlóképpen mindketten olyan különleges zsenik voltak, akiknek úttörő elméletei a tudományos és a filozófiai látásmódot is egyaránt átalakították. Jim Holt (New York Times) esszéiben részben az ő, részben a hozzájuk mérhető tudósok lélegzetelállító gondolatait magyarázza el, miközben címlapokra emelt vagy éppen elfeledett életrajzi részletekbe kínál betekintést. Emmy Noether fizikustól kezdve a számítástechnikai úttörő Alan Turingon át a fraktálok felfedezőjéig, Benoit Mandelbrotig olyan személyiségeket ismerhetünk meg, akik döntő befolyást gyakoroltak arra, ahogyan a világra tekintünk, ahogyan a tudásunkra szert teszünk, sőt még arra is, ahogyan életünket vezetjük.Merész, gondolatébresztő szövegek Történetek valódi emberekről és a valaha kigondolt legbonyolultabb matematikai, fizikai és filozófiai elméleteikről.NatureA legújabb kori gondolatok elegáns története Holt a teológiáról és a kozmológiáról ügyesen tud váltani a költészetre, emlékeztetve arra, hogy a specializáció modern találmány.The New York Times
AZ UTAS
9,96 € ÁFA-t tartalmazza
A SÖTÉT VÁROS - A TERRA TITKAI
18,53 € ÁFA-t tartalmazza
AMIKOR EINSTEIN GÖDELLEL SÉTÁLT – KIRÁNDULÁS AZ ÉRTELEM PEREMÉN
Leírás
Kategóriák: TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
15,66 € ÁFA-t tartalmazza
12
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
A CSODÁLATOS HOMO SAPIENS – ELMÉLKEDÉSEK AZ EMBERRŐL
Értékelés: 0 / 5
raktáron
19,94 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„AMIKOR EINSTEIN GÖDELLEL SÉTÁLT – KIRÁNDULÁS AZ ÉRTELEM PEREMÉN” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.