Ez a munka azt a kérdést vizsgálja, hogy az alkotmányosság, az emberi jogok nemzetközileg egyre inkább elfogadottnak mondható globális elvei hogyan képesek befolyásolni a még mindig szuverénnek tekintett állami cselekvést. Az emberi jogok nemzetközi szabályozása azért kiemelkedően fontos a téma szempontjából, mert az szinte definíciószerűen a nemzeti alkotmányjog szuverenitásának korlátozására épül, közös alkotmányos eszmék érvényesítése érdekében.De azt sem lehet elfelejteni, hogy maga a globalizáció folyamata sem csak a nyugati világrend térhódítása irányába mutat. Azok a halvány jelek, amelyek a globalizálódó világban a liberális alkotmányosság egyfajta konvergenciája irányába látszanak mutatni, az egész globális világrend folyamatai között nem állnak egyedül. Kérdés, hogy vajon ez a folyamat mennyiben zavarja meg a nyugati alkotmányosság gondolatának általam megfigyelt és üdvözölt migrációját.Az első rész a szuverenitásnak ezt a korlátozását a nemzeti alkotmányok megalkotása, módosítása és értelmezése tekintetében tekinti át, választ keresve arra a kérdésre, hogy ezeken a területeken mennyire haladt előre a (nemzeti) alkotmányjog nemzetköziesedésének folyamata; vagyis mennyire hajlandóak az alkotmányozók és az alkotmányok értelmezését végző bíróságok befogadni számukra idegen külföldi vagy nemzetközi elveket, szabályokat. Mi motiválja az ilyen alkotmányos migráció megengedését az egyik, illetve elutasítását a másik állam alkotmányos szervei részéről?A második részben a nemzetközi jog alkotmányjogiasodásának arról a kis szeletéről lesz szó, amely a nemzetközi emberi jogi standardok nemzeti bíróságok előtti érvényesülésében nyilvánul meg.
ÁLARCOSBÁL A FEHÉR KERESZTBEN A ZSIDÓ ASSZIMILÁCIÓ
11,07 € ÁFA-t tartalmazza
ÁLLATKERTEK ÉS VADASPARKOK MAGYARORSZÁGON - HAZAI ÚTICÉLOK SOROZAT
13,34 € ÁFA-t tartalmazza
ALKOTMÁNYJOG-EMBERI JOGOK-GLOBALIZÁCIÓ – AZ ALKOTMÁNYOS ESZMÉK MIGRÁCIÓJA
Leírás
Kategóriák: POLITIKA, TÁRSADALOMTUDOMÁNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
6,30 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
20
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„ALKOTMÁNYJOG-EMBERI JOGOK-GLOBALIZÁCIÓ – AZ ALKOTMÁNYOS ESZMÉK MIGRÁCIÓJA” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.