AKI NEM LÉP EGYSZERRE

Leírás

"Dének valójában csak meg kellene kérdeznie az apját, és kiderülne, mi történt vele a múltban, de a főhős tart a választól. A képzet, hogy idősebb Kovács D. András valamit tett, amit nem kellett volna, mindennél erősebben nyomasztja. Véletlenekből, látomásokból és elejtett szavakból aztán kirajzolódik a múlt, ami talán igaz, talán nem. A nyolcvanas évek végén járunk, a világ közben fordul egyet, egyesek besúgók lesznek, mások forradalmárok, esetleg forradalmár besúgók vagy besúgó forradalmárok. Közben minden este szól a zene, és elzsongít, elandalít, megfájdít a szerelem.„Amikor írtam ezt a regényt, nem egyszerűen visszaálmodtam magam a múltba, hogy újra megéljem, milyen az, amikor egyre nyílik, egyre szabadabbá válik a világ. Nemcsak ennek az élménynek az eufóriáját szerettem volna újra érezni, hanem egyfajta kísérletként is tekintettem az írás folyamatára, amelyben talán magam is megérthetem és megértethetem, mitől, hogyan nyílnak meg az ajtók. Feltárhatom, hogy a szabadság kívül van-e vagy belül, tőlünk, belőlünk ered-e, vagy csak egy különleges, kegyelmi pillanat, ami nekünk akkor és ott ezekben a sorsfordító években megadatott.” Rist Lilla"

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,97  ÁFA-t tartalmazza

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A MEG NEM ÍRT FEJEZET

raktáron

17,78  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MALLERY, SUSAN

Kiadó

VINTON KIADÓ

LA HISTORIA DE LA CONSTRUCCIÓN DEL PARLAMENTO (SPANYOL NYELVŰ)

raktáron

6,15  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA

HURRIKÁN – DREAM OF DOOM 1. ( ÉLFESTETT)

raktáron

16,74  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

EMMA ZR.

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

HAHN-HAHN GRÓFNŐ PILLANTÁSA

raktáron

10,24  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ESTERHÁZY PÉTER

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„AKI NEM LÉP EGYSZERRE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5