ADY ÉS A HATÓSÁG

Leírás

A kötet merőben új megközelítésben taglalja jogi, hatósági és irodalmi források alapján Ady Endrének mint hétköznapi embernek a hatóságokra tartozó legfontosabb ügyeit. A dualizmus kori jogban használatos anyagi és eljárásjogi fogalmakkal, szabályokkal fűszerezve, helyenként felülírva meséli el Ady történetét, követve az ifjúkorától a haláláig (rokonai által a halálán túl is) folytatott peres és peren kívüli eljárásokat, a költő hivatalos emberekkel való találkozásait.Ady joghallgatóként töltött idejétől kezdve a szerző sorra veszi a költő párbajügyeit, sajtóperét, a miniszterelnöki sajtóirodai munkaügyi perét, a házasságkötéséhez vezető szövevényes és bonyolult gyámhatósági eljárást, az I. világháború alatti behívási ügyeit. A költőt többször felkérték képviselőjelöltnek, az erről szóló kísérletek külön fejezetben olvashatók. A könyv betekint a szerkesztőségek, kiadók világába, a sajtóval kapcsolatos jogi szabályozásba, a szerződéskötések harcaiba. Sorra veszi Ady megjelent művei tükrében azt a hatalmas munkát, melyet élete rövid ideje alatt nyilvánosságra hozott.Ady halála után a család a művek után járó jogdíjakért perelt, a műben ezeket is összegezzük. Említés szintjén felbukkan pár olyan ügye is, mely súrolta a hivatalok tűrésküszöbét. A kötet a jogi eljárások ismertetésével, az akkor hatályos jogszabályokról való tájékoztatással, korhű keretben, levéltárakból és dokumentumgyűjteményekből beszerzett hatósági és sajtóanyagok alapján készült. Igazi csemege Adyt kedvelőknek, irodalmároknak, jogászoknak.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,97  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A BENNEM LÉVŐ NŐ

raktáron

19,54  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SPEARS, BRITNEY

Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

VARÁZSLATOS SZÍNEZŐ MATEMATIKÁBÓL OVI “B” KÖTET

raktáron

2,23  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DOHAR MAGDOLNA

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT. 2

AZ ÜRES TRÓN – ANGOLSZÁSZ HISTÓRIÁK

raktáron

12,49  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CORNWELL, BERNARD

Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

ELFELEDTÉK MAGUKAT

raktáron

10,23  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SARNYAI BENEDEK

Kiadó

ELŐRETOLT HELYŐRSÉG ÍRÓAKADÉMIA

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ADY ÉS A HATÓSÁG” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5