Kovász elvtárs, Snéringer Janka van itt. A doktorkisasszony? Kovász megpróbálta palástolni mohó érdeklődését. Várjon egy kicsit. Befejezem ezt a munkát, és jöhet.Miután becsukódott az ajtó, a tanácselnök tarkójára kulcsolt kézzel hátradőlt a széken, és elégedetten elmosolyodott. Várta ezt a találkozót. A Snéringer család életének alakulását az egész falu ismerte. Ő személy szerint nem kedvelte a nagyképű, gyüttment Snéringert, Janka apját, és amikor negyvenkilencben a többi élősködővel együtt elsöpörte őt is a népharag, nem hullajtott könnyet érte. Meglepte viszont, amikor tavasszal megjelent nála, és munkáért kuncsorgott a friss diplomás lányának. A nagyközségi tanácsnál akadna ugyan tennivaló jogásznak, azonban Kovász János szerint azt nem egy ilyen kislánynak kell elvégeznie. Tapasztalat nélkül, alázat nélkül. Ez a lány talán a Párt felé sem olyan elkötelezett, mint ahogy a hivatalban ez elvárható. Viszont nagyon csinos. Magas, nyúlánk, mint az anyja volt fiatalon, a faluszépe Müller Mária. A kék szeme is az anyjáéra hasonlít, és a hullámos szőke haját is szívesen megérintené. Lassan kivenné belőle a szalagot, és a kibomló tincseket felcsavarná a kezére, miközben beszívná az illatát, a hajánál fogva húzná magához a lányt. Mélyen, parancsolón a szemébe nézne, Janka pedig teljesítené minden kívánságát. Kovász elégedetten elmosolyodott.Snéringer Janka kivételes lány, aki egy nehéz korszakban, az ötvenes évek Magyarországán próbál boldogulni és boldogan élni. Friss jogi diplomájával a zsebében tér haza szülőfalujába, de rendszeridegenként nem kap végzettségének megfelelő állást. Ám az öntudatos és feltűnően csinos lány nem keseredik el. A munkában való kiteljesedésen túl meg akarja találni a szerelmet, ugyanakkor függetlenséget szeretne, önállóságot és szabadságot ezek a vágyak 1957-ben egy nő számára szinte elérhetetlennek tűnnek. Janka azonban maga mögött hagyja a múltat, és egy szál bőrönddel felszáll a vonatra: azt reméli, Budapesten vár rá az a jövő, amit élni akar. A történelem viharai, a társadalmi korlátok és áthághatatlannak hitt férfi-nő szerepek között kiteljesedhet-e egy határozott, önmaga elképzeléseihez ragaszkodó nő?A kiváló elbeszélő képességgel rendelkező Hipp Katalin bemutatkozó regényében finoman sodorja össze az 56-os forradalom után játszódó történet szálait, egy lány önmagára találásának folyamatát, egy bűneset felderítésének izgalmát és a szerelem megélésének pillanatait.
PÉNZ, POSZTÓ, PIAC - GAZDASÁGTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK A MAGYAR KÖZÉPKORRÓL
10,80 € ÁFA-t tartalmazza
AZ ANALITIKAI KÉMIA ALAPJAI - KÉMIAI ÉS MŰSZERES ELEMZÉS
22,11 € ÁFA-t tartalmazza
ACÉLPILLANGÓ
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM – REGÉNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
14,09 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
13
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
ÉRETTSÉGI LAST MINUTE – BIOLÓGIA (2024-TŐL ÉRVÉNYES)
Értékelés: 0 / 5
raktáron
8,43 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„ACÉLPILLANGÓ” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.