Paradais – luxuslakópark valahol egy folyó partján. A csillogó épületek árnyékában két kallódó tinédzser élete váratlanul összefonódik a parton folytatott bulizásban és a sorsfordító tervek szövögetésében.Polo szegényebb sorban élő, iskolakerülő, ugyanakkor mély igazságérzettel megáldott fiú, akinek egyetlen vágya, hogy végre otthagyhassa a zárt közösségben végzett fárasztó kertészmunkát, és elmenekülhessen anyja szigora elől. Hajlandó lenne akár az unokatestvérét követve beállni a bűnözők közé is, hogy ezzel legalább tekintélyt szerezzen magának a környéken. Társa a magányos, túlsúlyos, pornófüggő Franco, akinek mindene megvan, egyvalamit leszámítva. Megszállottan arról fantáziál, hogy egyszer majd elcsábítja a szomszéd nőt, a vonzó férjes asszonyt és anyát. A két fiú azonban jó kedélyű, delíriumos esti rituáléja közepette szembesül azzal, mennyire lehetetlen elérni álmaikat, amelyekről úgy gondolják, megérdemlik, hogy teljesüljenek. Éppen ezért úgy döntenek, a kezükbe veszik a sorsukat, és egy esztelen, hátborzongató tervet eszelnek ki Fernanda Melchor, a nagy sikerű Hurrikánok évada szerzője az egyik legizgalmasabb kortárs író a világirodalomban. Az Ábrándozók című új könyvének fullasztó és hömpölygő prózaáradatával a mexikói társadalom robbanásveszélyes törékenységét mutatja meg, és hogy az élet szövedéke miként tud a tinédzserek ábrándjai, vágyai és megpróbáltatásai mentén felfesleni. Melchor könyörtelen regényében alászállunk egy másik pokolba: a Paradicsomba.
ABLAKOS KERESS, TALÁLJ, MESÉLJ! - MENTŐJÁRMŰVEK
14,38 € ÁFA-t tartalmazza
ABLAKOK AZ ÉBRENLÉTBEN
15,66 € ÁFA-t tartalmazza
ÁBRÁNDOZÓK
Leírás
Kategóriák: PRÓZA, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
14,24 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
20
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„ÁBRÁNDOZÓK” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.