ABEL

Leírás

Abel Crow seriff még csak huszonhét éves, de már legenda. Biztos kézzel és villámgyorsan lő egyszerre két pisztollyal két különböző célpontra, miközben indián javasasszonyok ősi bölcsességein és az ok-okozati összefüggés filozófiai problémáján mereng. Egy napon aztán négy testvérével együtt elindul Yubába, hogy megmentsék régen látott édesanyjukat az akasztófától. Vajon mi várja őt az út végén? A vég, vagy valaminek a kezdete?Alessandro Baricco kilenc év után jelentkezik új regénnyel. „Metafizikus westernje” kaleidoszkópszerűen kibontakozó történet, amelyben az olasz író sajátos, csak rá jellemző módon értelmezi újra a műfaj hagyományait.„A helyzet az, hogy én egész életemben lőttem. Aki céloz, azt hiszi, hogy a világot egyenes vonalak keresztezik. Egy azelőtt és egy azután. Egy itt és egy ott. Nem csupán hiszi, hanem tudja. Azon vonalak mentén öl, azoknak a vonalaknak a végén hal meg.”Alessandro Baricco 1958-ban született Torinóban. Filozófiai és konzervatóriumi tanulmányai után először zenekritikusként és televíziós műsorvezetőként vált ismertté, majd 1991-től sorra jelentek meg regényei – elsőként a Harag-várak (1991), aztán a Tengeróceán (1993) és a Novecento (1994). Baricco zeneiséggel átitatott, sejtelmes mondatai, amelyekkel meghökkentő, álomszerű történeteit elmeséli, gyakran az olvasóra hagyják a hiányzó részletek kikövetkeztetésének izgalmas feladatát. Könyveit, amelyekből színpadi és filmes adaptációk is készültek, közel harminc nyelvre fordították le.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,91  ÁFA-t tartalmazza

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

IBSEN A KONYHÁBAN

raktáron

8,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZELES JUDIT

Kiadó

PRAE KIADÓ

LEPKÉK, BOGARAK ÉS MÁS ÍZELTLÁBÚAK – TERMÉSZETBARÁTOK ZSEBKÖNYVE

raktáron

3,90  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DR. KÓBOR PÉTER

Kiadó

SZALAY KÖNYVKIADÓ ÉS KERESKEDOHÁZ KFT.

AZ ADHD & AZ AUTIZMUS GYEREKBARÁT SZAKÁCSKÖNYVE

raktáron

20,86  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

COMPART, J. PAMELA DR. – LAAKE, DANA DR.

Kiadó

MAGÁNKIADÁS

KÖZGAZDASÁGRÓL KÖZÉRTHETŐEN 3. – MÉG 50 FOGALOM

raktáron

8,61  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSATH MAGDOLNA

Kiadó

KAIROSZ KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ABEL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5