Négy barát és egy közös titok: a cserfes Kim, az okos Julian, a sportos Leon és a rejtélyes egyiptomi macska, Kija. Az ő birtokukban van a Szent Bertalan bencés kolostor régi könyvtárának kulcsa. Ez a könyvtár rejt egy titokzatos termet, a Tempuszt, a félelmetes idő-teret, ahonnan bárki a múltba utazhat. A Tempusz az idő ritmusában lüktet. Ezernyi ajtó létezik, melyek a világtörténelem egy-egy évébe nyílnak. Ezeken az ajtókon keresztül például az ókori Rómába, vagy a fáraók Egyiptomába utazhatnak barátaink. Kija macska szintén a fáraók korából származik a gyerekek az első kalandos időutazásukról hozták magukkal a jelenbe. Ha a három jó barát érdeklődni kezd egy izgalmas történelmi kor iránt, vagy egy titokzatos bűnügyi történet sejlik fel a múltból, a Tempusz segítségével odautaznak. A Tempusz az időutazókat mindig visszahozza a jelenbe. Juliannak, Leonnak és Kimnek csak vissza kell térniük pontosan arra a helyre, ahol a múltba érkeztek a kaland elején. Onnan aztán visszatérhetnek saját korukba. Ha a barátok utazása a múltban napokig tart is, a jelenben egyetlen másodperc sem telik el közben s így senki sem szerez tudomást az idődetektívek titokzatos utazásairól Róma időszámításunk szerint 80-ban. Titus császárt támadások fenyegetik. Ki lehet a titokzatos íjász? Ki akarhat véget vetni a véres gladiátorjátékoknak? Az idődetektívek nyomozni kezdenek a Vörös Bosszúálló után, és miközben bejárják Róma minden zegét-zugát, bepillantást nyernek a legádázabb küzdelmek színhelyéül szolgáló amfiteátrum, a Colosseum titkaiba is. Az Idődetektívek sorozat mindegyik kötete egy-egy kalandos időutazás a múltba. A főszereplők egy adott történelmi korban játszódó izgalmas krimibe csöppennek. A rejtélyek megoldása közben észrevétlenül megismerkednek az adott történelmi korszakkal. Ebben segítenek a szószedetben található történelmi kifejezések és fogalmak is. A kötetek szórakoztatva bátorítanak az olvasásra és a történelem megismerésére.
A SZEMÉLYISÉG FEJLŐDÉSE (ÖM 17. KÖTET) (4. KIADÁS)
16,90 € ÁFA-t tartalmazza
AZ ELKÓSZÁLT KISMADÁR - VIDÁM MESEOLVASÓ 2. (2. KIADÁS)
16,90 € ÁFA-t tartalmazza
A VÖRÖS BOSSZÚÁLLÓ – IDŐDETEKTÍVEK 4. (3. KIADÁS)
Leírás
Kategóriák: IFJÚSÁGI – SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
8,38 € ÁFA-t tartalmazza
13
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
SZERETNI ÉS SZERETVE LENNI – TERÉZ ANYA- AHOGYAN ÉN LÁTTAM
Értékelés: 0 / 5
raktáron
12,68 € ÁFA-t tartalmazza
LEGENDAHÁNTÁS – 50+1 TÉVHIT A MAGYAR IRODALOMBAN
Értékelés: 0 / 5
raktáron
16,79 € ÁFA-t tartalmazza
AMI AZ ÉDENBEN TÖRTÉNIK… – ÉDEN-TRILÓGIA 2. (ÉLDEKORÁLT)
Értékelés: 0 / 5
raktáron
15,76 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„A VÖRÖS BOSSZÚÁLLÓ – IDŐDETEKTÍVEK 4. (3. KIADÁS)” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.