A VISSZAFORGATOTT IDŐ

Petőcz András újabb kötetében az idő „visszaforgatásáról” beszél. Mond­hat­nánk azt is, emlékezés és újragondolás ez a gyűjtemény. Megjelenik benne Erdély Miklós és Papp Tibor, valamint a köl­tő­előd, Tandori Dezső alakja is.„Ki szedi össze váltott lovait?”, kér­dezte jó ötven évvel ezelőtt Hommage című versében Tandori Dezső. Olyan ez a mostani, Petőcz András verseinek újabb gyűjteménye, mintha örökké erre a kér­désre keresne választ a szerző. A „váltott lovak” „összeszedése”, vagy legalábbis az „összeszedés” kísérlete érhető itt tetten, ezért is izgalmas, és egyben jelentős kö­tet ez a mostani.A Jelenések könyvéből a következő mon­­­datok tűnnek fel a kötet elején: „Az­után monda nékem: be ne pecsételd e könyv prófétálásának beszédeit, mert az idő közel van.” Az első ciklus ennek meg­fele­lően a „kivonulás” ciklusa lesz, amely­ben visszatérő motívum az idő, és az eltávozás. A „visszaforgatott” idő, vagy­­is az idő múlásának problémája kü­lönösen erősen jelentkezik a kötet ezen első részében.A meditatív hangot látszólag oldják azok a „jazz-versek”, amelyek lendülete, szuggesztív ereje a szerző évtizedekkel ezelőtti, vagyis a „visszaforgatott” idő kez­detének „énjét” mutatják meg, újból. Ahogy a költőelődökhöz írt művek is, ugyan­úgy ezek a nagy, ismert jazz-zenészekhez írt versek is képesek fel­idézni a múltat, a „kezdeteket”, ebben az esetben a jazz szokatlan és érdekes rit­musát, hangulatát.A kötet vége is szokatlan. Miközben meg­jelenik az elmúlás mint „elkerül­he­tet­len”, aközben megjelenik a játékosság is. Ez utóbbinak bizonyítéka az a vers, ame­lyiknek címe a költő neve maga. József Attilát idézi ez a gesztus, vagyis „vál­tott lovak” „összeszedése” ez is.